Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Boldog születésnapot Burcsa Győző!

1954. március 13-án született az ETO legendája, Burcsa Győző. Szülővárosában Kaposváron kezdett a labdarúgással ismerkedni és a helyi Rákócziban lett élvonalbeli játékos. Innen került 1976-ban Székesfehérvárra, ahol hamarosan a csapat stabil tagjává vált, majd öt idény után Verebes József az ETO-hoz csábította. 1981-ben hosszas huzavona után tudott csak a 14. fordulóban pályára lépni, tulajdonképpen ez volt az a pillanat, amikor összeállt a legendás győri tizenegy. 

Boldog születésnapot Burcsa Győző!

 

A 30 éves bajnokcsapat ünnepén erről az időszakról is beszélt Burcsa Győző

 

 

Győrben három idény alatt két bajnoki címet és egy második helyezést ért el, majd 1984-ben visszatért a Videotonhoz és tagja volt az UEFA-kupában a döntőig menetelő csapatnak. A tizenkét mérkőzés mindegyikén szerepelt. 1985 és 1990 között Franciaországban játszott profiként. Első két idényben játszott az ismertebb, AJ Auxerre csapatában.A magyar válogatottban 1979 és 1986 között 15 alkalommal szerepelt és 3 gólt szerzett. Tagja volt az 1986-os mexikói világbajnokságon résztvevő csapatnak, ahol Szovjetunió (0-6) és Kanada (2-0) ellen lépett pályára. 18 alkalommal szerepelt az olimpiai válogatottban.Trénerként a francia Arras játékosedzőjeként kezdett dolgozni. 1990 és 1992 között a Videoton, 1993-ban a Nyíregyháza edzője volt. 1995. áprilisától az 1996. októberi lemondásáig a Matáv SC Sopron edzője volt a másodosztályban. 

 

Összegyűjtöttönk pár videot az ünnepelt pályafutásáról. Íme az évtized egyik nagy meccsének, az 1983-as ETO-FTC 3-3-as összecsapásnak az összefoglalója, benne Burcsa Győző góllal.

 

 

1982-ben, amikor Törökország ellen először játszott a magyar válogatott az ETO Stadionban, nemcsa pályára lépett, hanem győri játékosként az első gólt szerezte győri stadionban.

 

 

Végezetül egy hosszabb riport három részben, amit Gulyás László készített. Ez már abban az időszakban készült, amikor már sikeres soproni üzletemberként emlékezett vissza a pályafutására.

 

 

 

 

Boldog születésnapot kívánunk!

 

Fotó: www.origo.hu

 

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink