Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Egyedülálló megállapodás után, csúcsrangadó el!

Pénteken sajtótájékoztatót tartott az élvonalbeli Duna Takarék ETO futsal-csapatának vezetősége. Ennek a legfontosabb mozzanata egy országos, de talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, európai szinten is egyedülálló együttműködési megállapodásnak az aláírása volt.

„Nekünk sikerült, ami az egyiptomiak nem: felülről építettünk fel egy piramist. Az úgymond kirakatcsapaton keresztül előbb meg kellett ismertetnünk, szerettetnünk Győrben a futsalt, majd csak ezután vettük fel a kapcsolatot a helyi iskolákkal, hogy kialakítsuk a klub utánpótlásbázisát” – mondta a rendezvényen Horváth Cs. Attila az ETO társadalmi elnöke.
Vincze Ottó klubigazgatóval az élen, a győri klub vezetői több iskolát is megkerestek, ennek eredményeként az első körben hét (!) általános, három középiskola és a városi Széchenyi-egyetem is csatlakozott az ETO utánpótlás-programjához.
„Nem a gyerekek jöttek, mi mentünk el hozzájuk. Gyakorlatilag az óvodától az egyetemig lesz olyan intézmény, ahol futsalozni lehet Győrben. Büszkék lehetünk arra, hogy már most több mint százötven igazolt labdarúgója van a futsalcsapatnak” – árulta el a volt válogatott labdarúgó.
Az ETO az általános iskolák közül a Radnótival, a Jókaival, a Feketével, az Arannyal, a gyárvárosival , a marcalvárosival  és a szabadhegyivel állapodott meg. Utóbbi mivel középfokú képzés is van az intézményben mint középiskola is képbe került, ahogy a Bercsényi- és Lukács-iskola is. A sort a Széchenyi-egyetem zárja, a megállapodásnak köszönhetően Győr felsőfokú intézménye is tagja lett az ETO futsalcsapatának immár népes családjának. A tervek közt más iskolák csatlakozása is szerepel.
„Természetesen mindehhez a klub biztosítja a technikai és szakmai hátteret, óriási segítség, hogy edzőképzést is sikerült Győrben indítanunk, s az új szakemberek mellett a képzésbe a csapat rutinos, válogatott játékosai bekapcsolódnak. Eddig is sokat dolgoztunk, gyakorlatilag négy hónap alatt sikerült egy bajnokesélyes csapatot felépíteni. Mégis azt mondom, a megállapodás miatt a mai nap számomra a legnagyobb eredmény” – tette hozzá Horváth Cs. Attila.
Dr. Drucskó Zoltán elnök is az utánpótlás szerepét emelte ki:
„A hosszú távú sikerekhez elengedhetetlen egy megfelelő utánpótlásbázis. A siker titka elfogadtatni a klubot, nekünk ez sikerült, ám a munka java csak ezután kezdődik, meg kell tölteni tartalommal a megkötött megállapodásokat” – jelentette ki az elnök.
Kozma Mihály a győriek szakmai igazgatója, a magyar válogatott szövetségi kapitánya még ez előtt röviden értékelte a nemzeti együttes brazíliai túráját és természetesen beszélt a csapat előtt álló hétfői csúcsrangadóról is.
„Más dimenzió, ahogy a brazilok a futsalt játsszák. Mindenképp hasznos volt a két mérkőzés, tanultunk belőle, amit a válogatott az EB-n, az ETO már hétfőn a listavezető ellen fel is használhat. Egy ország kapta fel a fejét az elmúlt fordulóban Berettyóújfalun aratott győzelmünk után, ahol egy két és fél éve veretlen csapatot fektettünk két vállra. Bizonyos vagyok benne, hogy hétfőn legyőzzük a listavezetőt is, s remélem bajnokként zárhatjuk az őszi szezont.”
A meccs hétfőn hét órakor kezdődik a Magvassy-csarnokban, az ETO FC bérletesei, a Győr- és Kisalföld-kártyával rendelkezők ingyen tekinthetik meg. Érdekesség, hogy a találkozót megelőzően - a Sport TV-nek köszönhetően - az ország nyilvánossága előtt köszönti a klub a vele megállapodást kötött iskolák képviselőit. A kezdőrúgást Győr olimpiai bajnok polgármestere, Borkai Zsolt és tehetséges labdarúgó fia végzik el. Az ETO következő jövő pénteki idegenbeli mérkőzésére pedig ingyenes szurkolói buszt indít, jelentkezni a 30/226-2695-ös telefonszámon lehet.
Győzelmet vár az ETO-tól Lódi Tamás is, akit, ahogy arról beszámoltunk a brazil túrán a világválogatottba is meghívtak: „Karácsonyi ajándékként is felfogható a világválogatottság, ahol  megpróbálom majd méltón képviselni a magyar és a győri színeket. Előtte persze még itthon kell helytállnom. Hétfőn újabb fontos meccs vár ránk a Cső-Montage ellen” – tette hozzá a játékos. A győri csapat egyébként tovább erősödhet a következő idényben. Brazil játékosok érkezhetnek.
A sajtótájékoztatón kiderült, hogy december közepén Győrben lép pályára a magyar válogatott. A nemzeti együttes a Magvassy-csarnokban, remélhetőleg telt ház előtt az Afrika-bajnok Líbiával játszik egy barátságos mérkőzést.  

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink