Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Nem bírt az őszi bajnok az NB I legjobb védel

Gólnélküli döntetlennel zárta a bajnoki szezont a Videoton és a Győri ETO egymás ellen a Sóstói-stadionban. Az NB I legjobban záró védelme igazán nagy ziccert sem engedélyezett a fehérváriak gólgépezetének, sőt, ha Nicorec lövése nem a kapufán csattan, akár még nagyobb meglepetés is születhetett volna.

Az első helyzetet az öt-hat alapemberét nélkülöző Győri ETO hagyta ki: Völgyi emelt Lipták fölött Alekszidzéhez, aki mellel megszelídítette a labdát, majd félfordulattal a bal sarok mellé helyezett. A lehetőséget követően fehérvári mezőnyfölény jellemezte a találkozót, az őszi bajnok főleg az első játékrész második felében dominált egyértelműen, igaz, nagy helyzetig nem jutott. A legnagyobb veszélyt a kapura hazai részről Horváth Gábor szabadrúgása jelentette, Sztevanovics viszont magabiztosan fogta a jobb alsó felé tekeredő labdát.

Fordulás után immár a sérülésből visszatért Vujoviccsal a fedélzeten az első perceket megpróbálta megnyomni Mezey György együttese, de néhány veszélyes távoli lövésnél többre nem futotta a hazai gárda erejéből. A másik oldalon egyre veszélyesebbé váltak a kontrák, Alekszidze passza után Nicorec a kapufát is eltalálta. A hajrában sem született gól az összecsapáson, így az 0-0-s döntetlennel ért véget.

Összességében elmondható, hogy a bajnokság legjobban védekező csapata (mindössze 10 gólt kaptak a győriek) a legeredményesebb támadóalakzatot is megtréfálta, így az ETO teljesen megérdemelten lopott pontot a szomszéd otthonából.


A meccs ...

… „Henry-ja”: Völgyi Dániel – Nagy karriert futott be világszerte Thierry Henry írek ellen elkövetett, gólt, és vb-jegyet eredményező kezezése. Valami hasonlót próbált meg Völgyi Dániel is, az ETO fiatal védője, Bede azonban lefülelte a szabálytalan labdaátvételt. Ha nem ilyen éles szemű a sporttárs, akár nagy helyzet is kialakulhatott volna.

… kényszermegoldása: a győri védősor – Valószínűleg soha nem fog többet ebben az összeállításban pályára lépni a győriek hátsó alakzata. Pilibaitis általában a középpálya közepén rombol, ezúttal jobbhátvédet játszott, Eugene jobbára az NB II-ben jut szóhoz, Szabó Ottó, a másik belső védő pedig a védelem bal oldalán. A kakukktojás Völgyi Dániel, aki „hivatásos” balbekknek tekinthető.

 

Forrás: pepsifoci.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink