Az NB II legjobbjai között
Érdekesen folytatódik pár NBII-es győri labdarúgó szezonja, a Keleti és Nyugati csoport játékosaiból ugyanis egy-egy válogatott együttes verbuválódik a napokban. Mátyus János irányításával jövő héten a Nyugati csoport legjobbjai, köztük Nyári Tibor, Berde István és Varga László veszik birtokukba az MLSZ telki edzőközpontját. Itt készülnek a két keret közötti, december 4-én megrendezésre kerülő mérkőzésre. A találkozót követőn kerül kialakításra az NB II-es ligaválogatott, amely a télen kiléphet a nemzetközi porondra is.
A győri árnyékcsapat csapatkapitányát, Nyári Tibort kérdeztük:
Múlt héttel véget ért a bajnokság, nagyon örülök a csapat szép őszi teljesítményének. Fiatal keretünkkel remekül megálltuk a helyünket az erősnek mondható NBII-es mezőnyben. Bízom benne, hogy tavasszal legalább ilyen sikeresek leszünk.
Edzőink jelezték, hogy két csapatársammal együtt behívót kaptunk az NBII-es válogatotthoz, nagy megtiszteltetés ez számunkra. Játékunkkal igyekszünk majd öregbíteni az ETO hírnevét!
És persze kíváncsian várjuk a telki edzőközpontban eltöltendő két napot. Nem lesz túl sok új arc, hiszen több játékost is jól ismerek, Mátyus Janival pedig többször is pályára léphettem bajnoki mérkőzésen az ETO színeiben mondta el Tibor.