Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

NBII: Még nincs pihenő

A Győri ETO FC NBII-es kerete már pihen a hétvégén, igaz a hétköznapok még nem telnek tétlenül, hiszen december 10-ig továbbra is edz Kelment István és Galambos Zoltán gárdája, de bajnoki mérkőzés már nem vár a srácokra. A zöld-fehér árnyékcsapat, az NBI-es egyesületek tartalékcsapatai közül a legjobban teljesített a Nyugati-csoportban. Az ETO-sok a hetedik helyen végeztek, négy győzelem, nyolc döntetlen és mindössze két vereség mérleggel. Kevesebb meccsel a háta mögött pont, mint az elmúlt ősszel most is húsz pontot gyűjtött a gárda, és holtversenyben igaz, de kiérdemelte a legnagyobb idegenbeli győzelem címét, sőt a legtöbb gól is – többek között – a stabilan teljesítő győri fiúk másodosztályú találkozóin született.

„A számok alapján elégedett lehetek – kezdte elemzését Klement István, a csapat edzője.

Már csak azért is, mert a Gyirmót után a legkevesebb vereséggel végeztünk a középmezőnyben. Igaz sok a döntetlenünk, de úgy gondlom, megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt, úgy hogy az első csapat segítségére tudtunk lenni, és játszottak az ígéretes fiatalok is eredményességet produkálva.

Voltak reális pontosztozkodásaink, de négy döntetlenünkben – a Budaörs, Ajka, Szigetszentmiklós és a Pécs ellen – mi voltunk az esélyesebbek. Szerencsés esetben 6-8 ponttal gazdagabban, akár az élmezőnyben is szerepelhetnénk. A Barcs elleni idegenbeli győzelmünkkor, még az ottani közönség is elismerte a fiúk tudását.

Tatabányán jogos vereséget szenvedtünk, de a pont nélküli siófoki mérkőzés hagyott bennem tüskét.

Több elismerésre méltó egyéni teljesítménnyel járultak hozzá a hetedik helyhez a játékosok, az edzői pályára készül Jäkl Antal ragyogó játékával sokat segített nekünk. Kiválóan teljesített; Nyári Tibor, Vető Zsolt, Berde István, Bieder Gábor, sérüléséig Csermelyi Imre és Sánta András is nagyon sokat tett hozzá a 20 pontunkhoz. Nem feledkezhetünk el Dorogi Attila, Varga László, Vető Zsolt és Kiss Szabolcs kiegyensúlyozott játékáról sem. A fiatalok közül jól élt a lehetőséggel Nagy Ádám, Simon András, Windecker József és a három grúz fiú; Sharashenidze Teimuraz, Lortkiphanidze Daviti és Giorgi Bakhtadze is.

Hasonló teljesítménnyel elégedett lennék a tavaszi szezonban is, örülnénk, ha többek bemutatkozhatnának a Ligakupában, esetleg bajnoki mérkőzésen is. Szerencsére olyan hullámhosszon vagyunk Pintér Attila, vezetőedzővel, ami igazán ideálisnak mondható, figyelemmel kíséri a fiatalokat. Both Józseffel ők is hozzájárultak ahhoz, hogy ilyen sikeres őszt tudhatunk magunk mögött.” – zárta mondandóját Klement István.

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink