Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Mervó 2 gólt lőtt, Lenzsér bemutatkozott

Négynapos edzőtábort zárt le az U19-es válogatott. A szekszárdiak elleni tesztmeccsen játékosunk, Mervó Bence két találatával nyert a magyar korosztályos csapat. Pongrácz Viktor kisebb sérülés miatt nem lépett pályára, Kalmár Zsolt pedig az A válogatott edzőtábora miatt maradt ezúttal ki, de az ETO-ból a gólszerző mellett még Farkas Zoltán és Lenzsér Bence is pályára lépett - utóbbi első alkalommal ebben a korosztályban.  

Mervó 2 gólt lőtt, Lenzsér bemutatkozott

 

Mészöly Géza együttesének tagjai minden részletre kiterjedő orvosi vizsgálattal kezdték az edzőtábort, a dr. Varga Péter Pál vezette orvosi stáb az eredmények kiértékelése után egyénekre lebontva javaslatot tesz arra, hogy az egyes játékosoknak miben kell fejlődniük a következő hónapokban. Az orvosi felmérések után a futball került előtérbe, kedden és szerdán is két-két edzést vezényelt a játékosoknak Mészöly Géza, csütörtökön pedig az NB III-as Szekszárd ellen játszott felkészülési meccset a csapat. A találkozón nem léptek pályára a kisebb sérüléssel bajlódó játékosok, így Mészöly Géza három kapust és tizenhét mezőnyjátékost nézhetett meg. A válogatott az első félidőben hátrányba került, de a szünet után fordított és 2-1-re győzött, mindkét gólt Mervó Bence szerezte. 


- Nagyon örülök, hogy egy ilyen kiváló orvosi stáb segíti a munkánkat, ebből a kiváló háttérből rengeteget profitálhatunk a következő hónapokban - mondta a táborzárás után az mlsz.hu-nal Mészöly Géza. - A vizsgálatok eredményeit részben már ismerjük, részben hamarosan megismerjük, és ezek alapján a későbbiekben javaslatokat teszünk a kluboknak is arra, hogy miben tudják fejlesztő munkájukkal segíteni a válogatottat. A játékosok hozzáállásával végig elégedett voltam a négy nap során, a mérkőzésen azonban még nem volt az igazi a teljesítményünk, kissé görcsös volt a csapat, még nem volt kellően gördülékeny a játékunk. Bízom benne, hogy hónapról hónapra látványosan javulni tud a csapat, és a most elkezdett munka hamarosan meghozza a gyümölcsét. 



Magyarország U19 - Szekszárd 2-1 (0-1)


Magyarország:
 Leindler Domonkos (Hrabina Alex, 30., Mehmet Kalender, 60.) - Medgyes Zoltán (Lenzsér Bence, 46.), Asztalos Dávid, Talabér Attila (Spandler Csaba, 46.), Nagy Dominik (Bobál Dávid, 46.) - Csábi Mihály (Hahn János, 46.), Berecz Zsombor (Csilus Ádám, 46.), Németh Márió (Mervó Bence, 46.) - Zsótér Donát (Balogh Norbert, 46.), Farkas Zoltán, Tóth Martin 

 

Forrás: www.mlsz.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink