Horváth Ferenc interjú
A hétvégén a Nemzeti Sportnak nyilatkozott Horváth Ferenc. Vezetőedzőnk nyilatkozatát a lap előfizetői már olvashatták, Pietsch Tibor interjúját most mi is közzétesszük.
- Gratulálok!
- Köszönöm! Mihez is? – kérdezett vissza Horváth Ferenc a vasárnapig Belekben edzőtáborozó Győr vezetőedzője.
- Az Imre Mátyás Emléktorna megnyeréséhez.
- Igyekeztünk. Négy csapat, a Paks, a Diósgyőr, az Újpest és az ETO szakmai stábja vett részt a házi bajnokságon, örülök, hogy mindhárom riválisunkat legyőztük. Az első győri sikerem ezzel megvan, vagyis a nyárig megszerezhető négy trófea egyikét máris megkaparintottuk…
- Játékos-edzőként tüsténkedett?
- Nesta voltam… Hagytam, hogy a többiek elöl parádézzanak, és amit elrontottak, hátul jóvátettem. Kétszer merészkedtem előre – egy góllal és egy gólpasszal zártam. A szakmai elismerés viszont Szasa Sztevanovicsot illeti, tudniillik ő látta el az edzői teendőket. Azt mondta, jobban átlátja kívülről a helyzetet, bár nem meglepő módon a kapu mögött foglalt helyet… De hogy komolyra fordítsam a szót: a torna után jó volt egy asztalhoz ülni a kollégákkal. A bajnokság közben erre nemigen nyílik lehetőség, és ugyan néhány meccs erejéig most is ellenfelek voltunk, a csütörtök este a barátságról is szólt.
- Derűre jött azonban a ború: a pénteki edzést elmosta a törökországi vihar.
- Nagy tragédia azért nem történt, mert erre a napra úgyis regenerálást terveztünk. Előző nap játszottunk a Spartak Myjavával, és azon a mérkőzésen volt a legfáradtabb a társaság. Úszás és némi erősítés azért belefért a programba.
- Két hossz között mire jutott, alakul a csapat?
- Alakul, igen. A munka nagy részét elvégeztük már, és remélem, a hozzánk illő játékstílust is sikerült megtalálni. Egy-két poszttól eltekintve már azt is tudom, hogy állítanám össze a kezdő tizenegyet.
- Ez esetben írom is azt a kilenc-tíz nevet.
- Bocsánat, de publikus. Tekintettel kell lennem a másik kilenc-tíz futballistára is. Nagy titkok egyébként nincsenek. A legutóbbi meccsel befejeztem a kísérletezést, aki mostantól böngészi az összeállításunkat, megfejtheti a titkainkat. Nekem ugyanakkor az a dolgom, hogy a keret összes tagjára figyeljek, mert tavasszal mindenkire szükség lesz.
- Ezt mintha az elődje, Pintér Attila mondta volna.
- Én José Mourinhótól hallottam…
- Akár már holnap folytatódhatna a bajnokság?
- A magam részéről nem bánom, hogy van még kis időnk. Kilencven százalékban elégedett vagyok az eddig tapasztaltakkal, de azt sem tagadom, hogy akad egy-két dolog, ami nem tetszik. A tétmeccsekig hátralevő napok arra pont jók lesznek, hogy ami még javítható, azon javítsunk.
- Önnél kardinális kérdés a labdarúgók hozzáállása. Ezen a téren minden rendben?
- Rövid leszek és tömör: maximálisan.
- Ugyanabban a szállodában laknak, amelyikben a Paks. Fura érzés nap mint nap a korábbi csapatával találkozni?
- Nagyon. Itt vannak az új és a régi játékosaim is, és ez bizony bizarr helyzetet szül. Nem egyszerű, ám nem is kezelhetetlen a szituáció. Sokat persze nem érdemes rágódni ezen, intézzük is el annyival, hogy ilyen az élet.
- Nem is tudtam önről, csak az ETO honlapján olvastam, hogy szeret szabályokat hozni.
- Azzal azért nem vádolhatnak, hogy kőkemény lennék. Mindösszesen arról van szó, hogy nem szeretem, ha nem úgy nézünk ki, mint egy csapat. Ezért rövidnadrágban és papucsban senki nem toppanhat az étterembe, mi több, ha valahova megyünk, kötelező egyenszerelésbe bújni. Ezen felül tízkor takarodó van, és tulajdonképpen ennyi.
- Hát a mérlegelés?
- Ja, igen. Volt olyan játékos – nem győri –, aki három-négy kilót hízott egy törökországi edzőtáborozás során, mert hiába edzett közben intenzíven, kihasználta, hogy a hotel all-inclusive szolgáltatást nyújt… Ezt megelőzendő két-három naponta ellenőrizzük a futballisták súlyát, olykor meglepetésszerűen. Nyílt lapokkal játszunk: egy plusz kiló mínusz tízezer forintot ér.
- Mennyivel gyarapodott a kassza?
- Semennyivel.
- Mi lesz így a csapatpénzzel?
- Ne féltsen, valamit majd csak kitalálok…
- A hangulatából arra következtetek, jól érzi magát a Győr edzőjeként.
- Nagyon jól! Remek körülmények között, jó futballistákkal és legalább olyan jó kollégákkal dolgozhatok. Ha nem lennének meccsek, életem végéig vígan ellennék…
- Fájdalom, hamarosan jönnek a tétre menő összecsapások. Milyen célokkal vágnak neki a tavasznak?
- Nem szokásom célokat megfogalmazni. Azt sulykolom a labdarúgókba, hogy mindent meg kell nyerni, amit csak lehet. Én legalábbis így állok hozzá, és elvárom tőlük is, hogy így gondolkozzanak.
- Mostanra átvették a mentalitását?
- Korábban úgy fogalmaztam, hogy kilencven százalékban vagyok elégedett – a hiányzó tízet ezen a téren kell hozzátenni.
- Hallott már a beleki legendáról, mely szerint az a csapat végez az NB I élén, amelynek szakmai stábja a februári tornát megnyeri?
- Természetesen már értesítettek róla. Ha szabad megjegyeznem, már a kezdés előtt, amikor még azt sem tudtam, hogy kikkel, milyen körülmények között mérkőzünk meg, kijelentettem: ha elhódítjuk a kupát, a bajnoki cím is a miénk lesz. Ami tőlünk telt, megtettük, a többi már a játékosokon múlik…
- Legalább az előttünk álló hónapok arra is választ adnak, hogy Horváth Ferenc jövendőmondónként is kereshetné-e a kenyerét?
- Bőven megelégszem azzal, ha nyilvánvalóvá válik, hogy edzőként is megállom a helyem.
Forrás: Nemzeti Sport