Ki nevet a végén?!
Tegnap este a Magyar Kupa első negyeddöntőjére került sor Budapesten. A hatalmas ködben megrendezett mérkőzés gólnélküli első félidejét követően a Honvéd szerezte meg a vezetést, a hazaiak azonban nem sokáig örülhettek. Négy perccel később Aleksidze vett át a kaputól 19 méterre egy lecsorgó labdát, amit a háló jobb oldalába lőtt. A 70 percben született győri egyenlítő találat is megtekinthető ma 17.10-től a RevitaTV-ben, a mérkőzés ismétlését 23.25-től tűzte műsorára a csatorna.
A továbbjutás eldöntése így a jövő szerdán 17.00 órától kezdődő hazai visszavágóra maradt, amit az idegenben szerzett góllal azért a zöld-fehérek várhatnak előnyösebb pozícióból.
A nagy köd miatt furcsa meccs volt a tegnapi, de persze ez egyik csapat dolgát sem tette könnyebbé. Egyébként is nehéz mérkőzés volt ez számunkra, visszatérni a tavaszi kudarcunk színhelyére. Sajnos nem is voltunk túl jók, jobban kellett volna koncentrálnunk. De a bekapott gól után sem adtuk fel, és persze nagyon örülök, hogy nekem sikerült betalálni.
Hallottam a hazai szurkolók Odikadzeval viccelődő énekét, bánt, hogy a barátommal gúnyolódtak, a visszavágón ezért még jobban szeretnék bizonyítani. Meglátjuk majd ki nevet a végén
Egyelőre azonban még csak a Videoton elleni találkozóval foglalkozok nyilatkozta a ma délelőtti edzést követően Alex.