Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Horváth F.: Véget ért a kisérletezés

Becsületesen végig hajtotta a csapat a mai kilencven percet, számtalan helyzetet kidolgozott - különösen Varga és Rudolf beállása után jöjjek egymás után a ziccerek - de ez mind kimaradt, míg a túloldalon kevés lehetőségéből kettőt is gólra váltott a Myjava, így nyert csapatunk ellen. Horváth Ferenc a találkozót leginkább azért ítélte hasznosnak, mert ezzel a meccsel zárta le a kiséretezési sorozatot, így most, hogy mindenki megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítson a vezetőedző már látja azt, hogy kire milyen mértékben számíthat majd a bajnoki és kupasorozatban.

Horváth F.: Véget ért a kisérletezés

 

- Azzal voltam a legelégedettebb, amivel a legelégedetlenebb is, hiszen megint nagyon sok helyzete dolgoztunk ki, különösen a második félidőben, de ezek kimaradtak. Ez most egy kicsit felforgatott csapat volt, és most voltak a legfáradtabbak a játékosok. Én a magam részéről ezzel befejeztem a kisérltezgetést, mindeki kapott nagyjából egyformán lehetőséget arra, hogy megmutassa, hogy mit tud, nagyjából összeállt a csapat a fejmbe, innentől kezdve azokkal a játékosokra számítok, akik úgy dolgoztak, ahogyan az nekem megfelel.

 

- Stanisic ma jobbhátvédként játszott, ennek mi volt az oka?

 

- Miután Wolfe-ot két mérkőzésről eltiltották, így nem lehet ott a bajnoki rajton és az azt követő mérkőzésen, Svec pedig sérült és kellett egy alternatívát néznem arra, hogy ha a Svec nem tudna játszani, jó teljesítményt nyújtott, majd meglátjuk mi lesz.

 

- Az törvényszerű, hogy most voltak a legfárattabbak a játékosok?

 

- Igen, hiszen most kezdődik majd a frissítés és a finom munka, de azt azért mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy elégedett voltam a mai mérkőzésen is a játékosok hozzáállásával. 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink