Első ellenfelünk a Hangzhou Greentown FC
Ma délután magyar idő szerint 14 órától a tavalyi kínai szuperliga 12. helyezettjével, a Hangzhou Greentown FC-vel játszik csapatunk. A szintén zöld-fehér klub nagyon fiatal, hiszen 1998-ban alapították. Nyolc évvel ezelőtt szerezték első dobogós helyüket - a második volalban lettek ezüstérmesek, és jutottak fel a legjobbak közé. Azóta stabil középcapatnak számítanak, hiszen egy negyedik és egy tizenötödik hely mellett nem volt sem kisési gondjuk, de az éremért folyó csatából is kimaradtak. Brazil, dél-koreai, szlovén és elefántcsontparti légiósuk van, vezetőedzőjük volt az egykori kínai és indiai szövetségi kapitány, az angol Bobby Houghton, az egykori japán szövetségi kapitány Takesi Okada. Utóbbi tavaly novembertől adta át a helyét a kínai Yank Ji-nek.
A klub legnagyobb sikere, hogy 2008-ban az U15-ös korosztály megnyerte a Nike Kupát - emlékezhetünk tavaly az Audi Kupa vendégeként Győrbe látogató Dinamo Zagreb érkezett győztesen. Vélhetően abból a csapatból többen ma pályára lépnek ellenünk is. Öt éve játszottak a Manchester Uniteddel - és kikaptak 8-2-re, három éve viszont már 1-1-es döntetlent értek el az Arsenallal szemben.