Bemutatunk egy török templomot
Habár Törökország gazdasági szempontból ezer szállal kötődik Európához, társadalmát vallási és kulturális értelemben teljesen átitatja az iszlám vallás. Az ország a maga nemében egyedülállónak tekinthető a térségben, hiszen alkotmányában rögzítették az állam és az egyház elválasztását. Aki erre jár, a legtöbben felkeresnek legalább egy szentélyt, hogy közelebbről megismerjék az itteni kultúrát. Videonkban a Haci Seadet Kurt Camii templomot ismerhetik meg.
Az iszlám öt alappillére:
1. Hitvallás: Allah az egyetlen Isten, és Mohamed a küldötte
2. Ima: napi 5 kötelező imádság, Mekka (kelet) irányában
3. Adakozás: a szegények megsegítése, ramadánkor kötelező
4. Böjt: ennek hónapja a ramadán, ekkor hajnalhasadástól napnyugtáig nem vehetnek magukhoz ételt és italt a hívők, tilos a dohányzás is
5. Mekkai zarándoklat: a muszlimoknak életükben legalább egyszer el kell zarándokolniuk a mekkai szent mecsethez