Fiatalok naplója: 2. nap, péntek
Három fiatal játékos edzőtáborozik csapatunk felnőtt keretével. Illés Dávid, Kalmár Zsolt és Lenzsér Bence felválta írja le élményeit, a nap történeteit Belekben. Minden este arra kérjük egyiküket, ossza meg gondolatait szurkolóinkkal. Érkezésünk napján Lenzsér Bence íráésát olvashatták, péntek este pedig Kalmár Zsoltot kértük arra, hogy a válogatottban eltöltött időről is írjon pár sort.
"Több, mint két hetet töltök el itt Belekben, ez a második olyan szezonom, amikor a felnőtt csapat edzőtáborában veszek részt, így már ismerem nagyjából a szokásokat, a programot. Ez nem nagyon különbözik a válogatott és a klubcsapatom esetén sem, hiszen mindenhol arra figyelnek az edzők, hogy a terhelés és a pihenés aránya a megfelelő legyen.
A szobatársam is ugyanaz mindkét helyen, Lang Ádámmal vagyok egy szobában most is és a válogatottban is, nincs vele gond. A válogatottnál jól éreztem magam, nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen fiatalon ott lehetek a keretben, és nagyon várom már a pillanatot, hogy mérkőzésen is bemutatkozhassak, de tudom, hogy addig még sokat kell dolgozni. Türelmes vagyok, de izgatott is, hiszen minden játékosnak ez az egyik álma, így természetesen nekem is.
Az edzőtáborban főként a támadásvezetéseket gyakoroltuk, többnyire napi két edzésünk is volt, de volt szabadnapunk is, akkor uszodában voltunk és megnéztük Antalyát. A város tetszett, a bazársorra viszont még vissza kell majd térnem, mert még a barátnőmnek és a családomnak szánt ajándékokat nem vettem meg.
Nagyon kellemes az idő, az étkezéseknél mindig találok több olyan ételt, amit szívesen fogyasztok, szabadidőmben pedig többször sétáltunk a tengerparton, vagy playstation-nel meccseket játszunk. Hogy milyen sikerrel arról most nem szeretnék beszélni, szerénységem tiltja, hogy beszámoljak arról, hogy ki szokta nyerni a mérkőzéseket."
Kalmár Zsolt, Belek, február 7.