Video: így indult a csapat Belekbe
Majdnem három tonna súllyal kelt útra csapatunk delegációja tegnap - ennek harmadát a poggyászok tették ki, a másik, nagyobbik része pedig élő hús volt. Az ETO most már évek óta ezt az időszakot Törökországban tölti, így a készülődés már rutinszerű volt. Az utazással kapcsolatban egy klippet már láthattak olvasóink, Leo és Jordi okozott vidám pillanatokat az isztambuli repülőtéren. Igen ám, de addig el is kellett jutni. Két mozink is készült - illetve az egyik már kész, a másikat pedig holnapra ígérem. Előkerestük a Szulejmán című sorozat főcímzenéjét, és pillanatképeket késztettünk arról, hogy hogyan kelt útra a csapat. A képek egy részét ezúton köszönöm Tőkés László kapusedzőnek, aki nemcsak vigyázott a kamerára, amíg a csomagjaimat feladtam, hanem be is kapcsolat azt.