Martinez interjú a Nemzeti Sportban
Hosszabb interjút készített a Nemzeti Sport újságírója, Csillag Péter Leandro Martinezzel, csapatunk 24 esztendős csatárával. Mindez a keddi lapban olvashatták - illetve aki lemaradt róla itt pótolhatja mindezt.
- Miként fogadta december végén a hírt, hogy Pintér Attilát magyar kapitánynak nevezték ki?
- Örültem. Hogyne örültem volna, amikor tudom, mekkora büszkeség egy edzőnek, ha hazája válogatottját irányíthatja.
- És mit szólt Horváth Ferenc vezetőedzői megbízatásához a Győrnél?
- Minden edzőnek megvan a maga stílusa, elképzelése, de korai még véleményt formálni, már csak azért is, mert egész más bajnokság közben vezetni egy csapatot, és a felkészülés során. Csütörtökön indulunk Törökországba, keményen dolgozunk, az edzéseken alaposan meghajtanak minket. De egyelőre nem tudnám azt mondani, hogy nagy változások történtek.
- Az ősszel tizennégy mérkőzésen hétszázhetven percet játszott, nem volt biztos alapember.
- A mister állítja össze a csapatot, ennyi jutott nekem. Talán nyújthattam volna többet, de úgy érzem, amikorlehetőséget kaptam, megháláltam a bizalmat.
- Három gólt szerzett – elég ez önnek?
- Minden meccsen, minden nap lehet többet teljesíteni... Erre a háromra viszont szükség volt.
- Hány gólt ígér a tavaszra?
- Nekem mindegy, hány gólt rúgok, lehet kettő vagy egy is. A fontos, hogy a csapat nyerjen.
- Hét pont a Győr lemaradása a Debrecennel, három a Videotonnal szemben, nehéznek ígérkezik a címvédés.
- Nehéz, de nem lehetetlen! Meg akarjuk nyerni a bajnokságot, ez a célunk, nem is adhatjuk alább.
- Több mint egy éve él Magyarországon. Hogy érzi magát?
- Remekül. Az itteniek igen barátságosak, kedvesek, vendégszeretőek.
- És a szurkolók? Azért az olaszországi stadionok hangulata után az NB I légköre nagy váltás lehetett...
- Ez igaz. Errefelé biztosan más sportágak felé nyitottak az emberek.
- Magyarországon a labdarúgás a legnépszerűbb sport.
- Úgy értem, hogy szívesen néznek egyéb sporteseményeket is, például Győrben a kézilabdát vagy a futsalt.
- Mivel tölti a szabadidejét?
- Elsősorban barátnőmmel, egy dominikai lánnyal, akit még otthon, Parmában ismertem meg.
- Úgy tartják, az olasz fiúk nehezen tudnak elszakadni a hazájuktól. Igaz ez önre is?
- A szüleim, két fiútestvérem, a barátaim hiányoznak. Jót tett, hogy otthon töltöttem velük a karácsonyt és a szilvesztert, a törökországi edzőtábor után pedig Magyarországon látogat majd meg a családom.
- Fivérei is futballoznak?
- Természetesen! A nagyobbik, a tizenkilenc éves Arturo Emanuel kölcsönben játszik egy kisebb csapatban, Gonzalo tizenhét évesen a Parma ifjúsági csapatának a tagja.
- Mi a különbség a Honvéd és a Győr között?
- Elsősorban az anyagi lehetőségek tekintetében tapasztalok eltérést, részben a szponzorok miatt. Itt Audival járunk, jobb hotelben kapunk szállást. Úgy is mondhatnám, gazdagabb a klub.
- Tartja a kapcsolatot korábbi csapattársaival, a honvédosokkal?
- Rendszeresen beszélek többek között Raffaele Alcibiadéval, Andrea Mancinivel, Baráth Botonddal, Vécsei Bálinttal és a misterrel, Marco Rossival.
- És Davide Lanzafaméval? Magyarországi időszakának egyik legemlékezetesebb jelenete volt, amikor tavaly tavasszal a Honvéd–Pécs mérkőzésen kis híján összeverekedett vele, miután nem tudták eldönteni, melyikőjük rúgja a tizenegyest.
- Ő is gólt akart rúgni, én is, emiatt kissé hajba kaptunk, később azonban tisztáztuk az ellentétet.
- Hosszú távon mi a terve? Visszatérne Olaszországba?
- Csak a mára összpontosítok, a Győrhöz kétezer-tizenhatig szerződést köt, ezt szeretném tiszteletben tartani. Hogy mi jön aztán, nem tudhatom.
Forrás: Nemzeti Sport