Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

MK, 6. forduló: Honvéd - Győri ETO FC 1-1 (0-

Budapestre látogatott együttesünk a Magyar Kupában és játszott a Honvéd csapatával. A mérkőzés első félidejében ugyan akadtak helyzetek mindkét oldalon, de ezek még kimaradtak. A második játékrészben aztán először a hazaiak szereztek vezetést, majd nem sokkal később Aleksidze révén egyenlítettünk. A meccs végéig már nem született több gól, bár két nagy helyzetet is elszalasztottunk, így maradt az 1-1. A továbbjutás tehát csak a jövő héten dől el.

Honvéd - Győri ETO FC 1 - 1 (0-0)

Gólszerző: Aleksidze

Győri ETO FC: Stevanovic - Stanisic, Babic, Fehér, Szabó (Völgyi), Tokody, Kiss, Pilibaitis (Supic), Józsi, Nicorec (Dinjar), Aleksidze.

Massimo Morales: – A szünet után már jobban játszott a csapatunk a jól felkészített ellenféllel szemben. A továbbjutás azonban még nem dőlt el, Győrben mindent megteszünk majd érte.

Pintér Attila: – Ha a helyzeteinket berúgjuk előnnyel várhatnánk a visszavágót. A csapatunk erejét mutatja, hogy a Honvéd vezetése után kiegyenlítettünk, sőt, két esetben Németh kapus bravúrja kellett, hogy ne szerezzük meg a győzelmet.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink