Irány Kispest!
A címvédő otthonában folytatja sorozatbeli szereplését a Győri ETO FC ma este a Magyar Kupában. A Soproni Ligában igencsak bukdácsoló, sőt a kiesés ellen küzdő Budapest Honvéd számára – a Fradi pályán elért gólnélküli döntetlennel - már véget ért a bajnokság őszi idénye, így viszont teljes erőbedobással a ma esti találkozóra koncentrálhat a csapat.
A fővárosi gárda alig két hete esett át edzőváltáson a Bayern München kispadját is megjárt olasz, Massimo Morales érkezésével a Kispest játéka - ha szebb nem is - jóval kiegyensúlyozottabb lett, így a Kupában idén is a győzelem a cél.
A piros-feketék a többi kupacsapattal egyetemben csak a negyedik fordulóban kapcsolódtak be az MK versenybe, ahonnan a Dunakanyar-Vác 2-0-s legyőzésével léphettek tovább. A folytatás már nem volt ilyen egyszerű, végül azonban a hazai pályán aratott 3-0-s győzelmükkel ledolgozták a szolnoki 1-4-gyel összeszedett tetemes hátrányukat, és az idegenben lőtt gólnak köszönhetően jutottak tovább a másodosztályú együttessel szemben.
Ezen a találkozón villant a piros Benjamin számára, így a - jelenleg is az elefántcsontparti válogatottnál szereplő - középpályás eltiltása miatt nem léphet pályára az ETO elleni egyik mérkőzésen sem.
De valószínűleg a sérült Debreceni Andrást és a tavalyi kupagyőzelmet eldöntő Abrahamot, valamint Tóth Zoltánt és Milan Pastvat sem láthatjuk még a ma esti mérkőzésen a Bozsik-stadionban.
A két együttes utoljára a Soproni Liga 6. fordulójában játszott egymás ellen, akkor hazai pályán Kink és Djordjevic első félidőben szerzett góljának köszönhetően tartotta itthon a három pontot a zöld-fehér gárda.