Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Mozgalmas év előtt Kalmár Zsolt

Az 1995-ös születésű Kalmár Zsolt Priskin Tamás személyében példaképével készülhet együtt Telkiben a magyar válogatott immáron szokásos, hét eleji összetartásán. Szívesen lenne kerettag a finnek ellen, de az U19-es Eb-re is nagyon készül már, miközben bajnoki címet védene az ETO-val. Mozgalmas tavasz vár a tehetséges középpályásra - akivel Nagy-Pál Tamás készített interjú az utanpotlassport.hu számára.

Mozgalmas év előtt Kalmár Zsolt

 

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy behívtak, őszintén szólva elsőre nagyon meglepett. Éppen unokatesómmal voltam, amikor értesültem a meghívóról, így neki meséltem először, aztán a családomnak és a barátnőmnek. A beilleszkedésben rengeteget segített, hogy több győri is van a keretben, de a többiekkel is gyorsan megtaláltam a közös hangot. A ritmust is hamar felvettem, hiszen azért már egy éve a felnőttek között játszok, az iram egyáltalán nem volt számomra újdonság.”


A tehetség azt is elárulta, hogy bár nem volt megilletődve, azért találkozott olyan játékossal, akire nem is olyan régen még csak példaképként tekintett. „Priskin Tamás pályafutása nagyon motivál, sokat lehet tanulni belőle, mégiscsak Angliában játszott, az Arsenalnak is gólt rúgott.”

 

A vörös hajú középpályás beavatatott minket, miről is szóltak eddig Telkiben a tréningek. „Inkább taktikai részei voltak az edzéseknek, azon belül is a védekezésre fektettük a hangsúlyt. Persze voltak támadásvezetések is az egymás közti kis játékok során. Az összetartásokon az a célom, hogy jó teljesítményemmel bizonyítsam a kapitánynak, később is számíthat rám."

 

Persze emellett talán még fontosabb megmérettetés is vár idén Kalmárra: a hazai rendezésű U19-es Európa-bajnokság. Mészöly Géza szövetségi edző honlapunknak nemrég elmondta, alapembere lesz csapatának júliusban. „Nagyon szeretnénk jól szerepelni az Eb-n. A célunk az, hogy kijussunk a világbajnokságra, vagyis az első hatban végezzünk. Ehhez rengeteget kell még dolgoznunk folytatva azt a felfogást, amit három éven keresztül gyakoroltunk. A rövidpasszos, kreatív játékra gondolok, gyors visszatámadásokkal. Emellett az alázat is elengedhetetlen része a sikernek."

 

A teljes interjú elolvasható a www.utanpotlassport.hu honlapján

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink