Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Horváth Ferenc elégedett a csapattal

Több interjút is adott Horváth Ferenc, csapatunk vezetőedzője tegnap délelőtt. A Nemzeti Sport munkatársa, Cserháti András már a keret lehetséges átalakításáról is kérdezte a trénert, aki azt mondta: "Jelenleg huszonhatos kerettel dolgozunk, ezt húsz-huszonkettesre szeretném leszűkíten. Egyelőre semmi biztosat nem tudok mondani, hiszen szeretném a futballistákat megnézni néhány felkészülési mérkőzésen is, utána döntök, ki marad, s ki nem." Szeitz Tibor, a Kisalföld sportújságírója a paksi tapasztalatairól is kérdezte a vezetőedzőt.

Horváth Ferenc elégedett a csapattal

 

– Nem sok ilyen fiatal edző kap úgymond „ajándékba” egy bajnokcsapatot...


– Abszolút tisztában vagyok ezzel, s megpróbálom a helyén kezelni ezt a dolgot, tudom, mekkora lehetőség ez számomra. Amikor felkértek, aznap már  nem is nagyon tudtam aludni, mert tudom azt is, hogy  a nagy lehetőség mellett nagyon nagy rizikót is vállalok ezáltal a karrieremben, hiszen ha nem sikerül jól szerepelnem, magasról, nagyot zuhanhatok. Erre azonban gondolni sem akarok, azért tanultam, készültem éveket, hogy idáig eljussak. Hogy fiatal vagyok? Amikor az edzőképzésen spanyol csapatokról készítettem egy felmérést, tapasztaltam, hogy öt negyven év alatti edző is dolgozik ott. Külföldön nem olyan ritka ez, mint itt nálunk. Biztos, hogy  van nagyon sok minden, ami még hiányzik a fiatal edzőkből, de az is biztos, hogy megtalálható sok olyan dolog bennünk, ami már nincs benne az idősebbekben.

 

– Az őszi szezont követően még Pakson úgy nyilatkozott, nem volt elég erélyes a játékosaival. Változott ebben a tekintetben?

 

– Profinak hittem a labdarúgóimat, mert játékos koromban én az voltam, s annak a szellemében éltem, így elég nagy szabadságot adtam a futballistáimnak is. Aztán rájöttem, hogy a mai fiatalok nem ugyanúgy gondolkodnak erről a játékról, ahogy azt mi tettük. Engem az édesanyám reggel két szelet kenyérrel kiengedett az utcára és csak este mentem haza, annyira szerettem focizni. A mostaniak közül már nem mindenki szeret ennyire játszani, erre ezentúl jobban oda fogok figyelni.

 

– Korábban a Kecskeméttel alaposan meglepte az ETO-t, de edzőként már a Pakssal is meccselt a Rába-partiak ellen. Milyen látta akkor a győri a csapatot és ezt a klubot?

 

– Nagyon jó, jól összerakott együttesnek ítéltem meg már akkor is az ETO-t, sok kreatív játékossal a soraiban. A klubot egy Európai színvonalúegyesületnek láttam, tudtam, hogy kiválóak a körülmények Győrött, ahol mindenre odafigyelnek.

 

 

– S milyennek látja most, egy hét közös munka után a csapatot?

 

– Rendkívül tetszik, ahogy a fiúk edzenek. Keményen, agresszívan gyakorolnak. Van egy szokásom, miszerint az edzéseket követően leírom, kik azok akik a legjobbat, mely játékosok akik a legkevesebbet nyújtották az adott foglalkozáson. Győrben még nem nagyon tudtam beírni senkit a rosszaknak szánt rubrikába. Talán néha már túl feszült is a társaság.  Néha kicsit úgy érzem, túl komolyan, munkának tekintik a focit,  pedig ez egy játék, s ezt nem szabad elfelejteni. Rengeteg egyénileg jól képzett labdarúgó van Győrött, akiket nem akarok megkötni, szeretnék ezeknek a játékosoknak szárnyakat adni, hogy azt nyújtsák, amit valójában tudnak, hiszen jók, ezért is kerültek ide.

 

A teljes interjú elolvasható a mai Kisalföldben

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink