Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Újabb két ellenfél ismert

Újabb két edzőmérkőzést kötött le klubunk a felnőtt csapat számára, és még egy összecsapás előkészítése folyamatban van, így szinte biztos, hogy Horváth Ferenc együttes négy alkalommal játszik felkészülési mérkőzést Győrben, még a törökországi edzőtábor előtt. A most szombati Bős elleni találkozót követően ebben a hónapban még két nemzetközi mérkőzés vár az együttesre, január 25-én szombaton a Spartak Trnava, míg január 31-én a Slovan Bratislava lesz az ellenfél. A negyedik felkészülési mérkőzés utóbbi két találkozó között vár majd az ETO-ra, amint a hivatalos visszaigazolásokat megkapjuk, természetesen közzétesszük itt a honlapunkon.

Újabb két ellenfél ismert

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink