Első edzőmeccs: szombat 11 óra
Lekötötte első edzőmérkőzést az új stáb, így biztossá vált, hogy Horváth Ferenc a hétvégén már a pályán láthatja csapatát. A Győri ETO FC január 18-án, szombaton 11 órakor a kemping pályán a bősiek ellen lép majd pályára. Az OFC Russel Gabcikovo a nyugat-szlovák regionális liga őszi bajnoka, 15 mérkőzésen 38 pontot gyűjtöttek, így megelőzik a Révkomárom és a Nagymegyer együttesét. Szurkolóink számára a kemping pálya lelátói nyitva lesznek, a belépés ingyenes lesz. Az NB I-es csapat találkozója miatt változik az NB III-as csapat programja, ők két órával később, vagyis 13 órakor fogadják a stadion műfüves pályáján a nagymegyerieket, így egymás után akár mind a két mérkőzés is megtekinthető.