7 játékosunk a válogatott keretben
Pintér Attila 32 fős keretet állított össze január 6-7-i válogatott összetartásra, a meghívott játékosoknak közel a fele még nem szerepelt az A-válogatottban. Az ETO-ból heten is behívót kaptak - Lipták Zoltán, Pátkai Máté, Koltai Tamás és Rudolf Gergely mellett újoncok: Varga Roland, Lang Ádám és Kalmár Zsolt is.
Pintér Attila hangsúlyozta: a mostani meghívás nem jelent automatikus kerettagságot, a szakmai stáb egyelőre csak ismerkedik a futballistákkal, később az összetartásokon és a bajnoki mérkőzéseken legjobban szereplő labdarúgók, a légiósokkal kiegészülve alkothatják a keretet.
- Nem szeretném, ha félreértéseket szülne a mostani összetartásra kijelölt keret, ezért szeretném előre leszögezni: az, hogy egy adott játékos most meghívót kapott, nem jelenti egyben azt is, hogy később válogatott lesz - jelentette ki a szövetségi kapitány. - Egyelőre csupán arról van szó, hogy a megnevezett játékosokra kíváncsiak vagyunk, és rájuk is gondolunk majd az első válogatott mérkőzésre készülő keret összeállításánál. Sok kiszemeltünk külföldön játszik, őket most természetesen nem tudjuk megnézni, az első válogatott mérkőzésen azonban számítunk rájuk, mint ahogyan több itthon játszó futballistára is a most meghívottak közül.
Forrás: www.mlsz.hu