2013 az ETO-k éve volt
Túlzás nélkül állíthatjuk, ma Győr a csapatsportok fővárosa. A legnépszerűbb sportágban is itt találjuk a bajnokot és a magyar klubcsapatok közül a legnagyobb nemzetközi sikert is a város kedvencei érték el. 2013 az ETO-k történetének legnagyobb sikereit hozta - reméljük ezeket az eredményeket sikerül megismételni idén is.
Honlapunk rendszeres látogatói minden bizonnyal pontosan tudják, hogy a Győri ETO FC a klub történetének legsikeresebb évén van túl. A csapat 30 év után ismét megnyerte a magyar bajnokságot és története során először elhódította a Szuperkupát is. Mindez azt jelentette, hogy két trófea is a vitrinbe került - erre korábban még soha nem volt példa. Az utánpótlás csapatok sem akartak lemaradni a felnőttek mögött, így minden idők legeredményesebb szezonját zárták a korosztályos bajnokságokban. A klub emellett más elismeréseket is begyűjtött - ilyen volt például a családbarát stadion cím megvédése is, hiszen az eddigi mindkét kiírásban az ETO Parkot találták a legjobbnak a tizenhat első osztályú stadion közül.
A Győri Audi ETO is történelmi sikereket ért el, a labdarúgó csapathoz hasonlóan ők is minden idők legnagyszerűbb évét produkálták. Az évek óta begyűjtött hazai bajnoki és kupagyőzelem mellé ezúttal a legrangosabb nemzetközi serleget is sikerült haza hozni. A zöld-fehérek ugyanis megnyerték a Bajnokok Ligáját, Így először három trófeával zárták a szezont.
A Rába ETO futsalosai is kitettek magukért. A hazai bajnoki cím mellé ugyanis visszahódították a kupaserleget is, így ismét két diadallal zárták a szezont. A nemzetközi kupában ismét bejutottak a legjobb 16 közé, ahol ha nem is szerepeltek olyan bravúrosan, mint az előző esztendőben, azért tovább javították pozíciójukat.
Ami a többi győri klubcsapatot illeti a női kosarasok sajnálatos tragédiája miatt kapott a vártnál nagyobb figyelmet. A Hat-Agro Uni Győr ezüstérmes lett a bajnokságban és a kupában is, és az ismert körülmények miatt az Euroligában a tavalyi évhez képest kevésbé eredményesen szerepel. Minden tiszteletünk a klubé és a játékosoké, akik megmutatták milyen sportemberek, és mindannyian drukkolunk nekik, hogy 2014-ben is dobogóra állhassanak majd a bajnoki szezon végén.
Nagy öröm a győri sportrajongók számára, hogy pár év szünet után ismét van első osztályú kézilabda csapata a városnak. Az ETO-SZESE ráadásul erős középcsapattá vált, akik most már egy legendás játékos, Rosta Miklós irányításával készülnek a következő fél évre. Ebben a bajnokságban most a válogatott szereplése miatt szünet van.
Mindent összevetve korában soha nem látott sikereket értek el a győri csapatok, és nagyon bízunk abban, hogy 2014-ben is lesz miért örülni - főként májusban és június elején.