NBII: Hazai szezonzáró
A hétvégén már az év utolsó bajnoki mérkőzésén lép pályára a Győri ETO FC NBII-es gárdája, a srácok vasárnap 13.30-tól a két meccse nyeretlen Budapest Honvéd második csapatát fogadják hazai pályán. A fővárosi gárda három-három győzelem és döntetlen, valamint hét vereség után, a zöld-fehérektől 5 ponttal lemaradva a 12. helyről várja a 15. fordulót.
A két együttes még nem találkozott egymással a másodosztályban, utoljára három éve játszott a Honvéd ellen az ETO árnyékcsapata, azóta azonban teljesen kicserélődött a győri keret is, így az őszi szezonzárón különösen izgalmas mérkőzésre számíthatnak a kilátogatók.
Ez egy más mérkőzés lesz, mint a Gyirmót elleni, hiszen itt hazai pályán - csak egy célunk lehet, a győzelem. Az első csapat sűrű programja miatt visszajátszóra nem nagyon számíthatunk, így saját keretünkkel kell elérnünk azt. nyilatkozta a délutáni edzést megelőzően Klement István.
A Győri ETO FC várható kezdőcsapata: Sánta András, Dorogi, Nyári, Bieder, Vető, Lortkiphanidze, Jäkl, Berde, Varga L., Kiss Zs., Sharashenidze
Az ETO Park kemping pályáján megrendzesére kerülő találkozót a klub bérletesei továbbra is ingyen tekinthetik meg, jegyek pedig egységesen 600 Ft-ért válthatók.