Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Pintér Attila: nagy öröm ez a díj

Mint arról már beszámoltunk, a sportújságírók Pintér Attilát választották az év edzőjének - 2012 után ismét. Az nb1.hu kezdeményezésére létrehozott Magyar Aranylabda edzői díjazottjával az online labdarúgó portál újságírója, Hanti Gábor beszélgetett.

Pintér Attila: nagy öröm ez a díj

 

– Gratulálok a címvédéshez!


– Köszönöm a gratulációt, és köszönöm azoknak is, akik rám szavaztak. Nagy öröm számomra, hogy az újságírók újra az év edzőjének választottak. Külön emeli ennek az elismerésnek a rangját, hogy azoktól kapom, akik mindig nagy szakmai kritikával illetik az edzők munkáját. Ezúton is szeretném megköszönni a klubomnak, és a játékosoknak is az egész éves munkát. Nélkülük nem értük volna el a sikereinket, és én sem kaphattam volna meg ezt a díjat.

 

– Hogyan foglalná össze a naptári év legfontosabb történéseit?


– Összességében egy csodálatos év volt, már csak azért is, mert harminc év után lett újra magyar bajnok az ETO. Megnyertük a Szuperkupát is, csak azt sajnálom, hogy a Magyar Kupa aranyérme helyett az ezüstöt sikerült elhoznunk. Szerettünk volna a Bajnokok Ligájában is jól szerepelni, nagy reményekkel indultunk, de ha jobb az ellenfél, azt be kell látni. Márpedig a Maccabi jobb volt, és akármennyire is tovább akartunk jutni, van, amikor fejet kell hajtani a nagyobb tudás előtt.

 

– Ez a kiesés is hozzájárulhatott az átmeneti visszaeséshez?


– Közrejátszott benne, mint ahogy a sérülés vagy eltiltás miatti hiányzóink is, amelyekkel sohasem lehet előre számolni. Mindig akkor esett ki valaki, főleg elöl, amikor már éppen kiegyenesedtünk volna. Törvényszerű, hogy ez olykor a játékunkon is megmutatkozott, de akkor is tudtam és tudtuk, hogy ez a csapat többre hivatott. Nem egyszer hátrányból fordítottunk, akár emberhátrányban is. Ezekből is látszott, hogy rengeteg munka van a csapatban, de az már említett nehézségeken túl, néha szerencsénk sem volt, márpedig ehhez a játékhoz az is kell. A futballistáink a nehezebb időszakokban is minden elkövettek azért, hogy ez a klub, ez a csapat minél eredményesebben szerepeljen.

 

– Az év végére, egy jó hajrával sikerült is kiegyenesedni.


– Igyekeztünk minél jobb pozícióba kerülni, és föl is kapaszkodtunk a harmadik helyig, ami jó alapot ad a tavaszi folytatásra. Még semmi sem dőlt el, de nagyon komolyan fel kell készülnünk. Már most arra gondolok, hogy a Ferencváros elleni fontos nyitómérkőzésen el tudjuk kapni a fonalat.

 

Forrás: www.nb1.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink