Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Ligakupa műfüvön

Ma reggel elindult a Győri ETO FC teljes felnőtt kerete Zalaegerszegre, ahol a - két egyesület megállapodására - szombatról előrehozott Ligakupa 8. fordulójában játszanak majd egymás ellen. A csapat délután 13.00 órától lép majd műfüves pályára a „B” csoportban 3. helyen álló kék-fehérekkel. A hazaiak három-három győzelem és vereség valamint egy döntetlen után, két ponttal vannak lemaradva az egy meccsel kevesebbet játszott győriekkel szemben. Érdekes, hogy mindhárom győztes meccsre Zalaegerszegen került sor, és az összes vereség idegenben született.

Csank János csapata a bajnoki tabellán közvetlen az ETO mögött áll, szintén két ponttal lemaradva és ott is egy mérkőzéssel kevesebbet lejátszva. A két együttes utoljára a szeptember közepén a Soproni Liga 8. fordulójában meccselt egymással, akkor Babic találatával pontosztozkodással zárult a kilencven perc. A Ligakupában is az ETO Parkban tartott egymásközti erőfelmérőt a két gárda, az augusztusi 3. fordulóban – Djordjevic kiállítása ellenére - Józsi, Kink és Dinjar találatával magabiztosan tartotta itthon a három pontot a zöld-fehér együttes.

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink