Ligakupa műfüvön
Ma reggel elindult a Győri ETO FC teljes felnőtt kerete Zalaegerszegre, ahol a - két egyesület megállapodására - szombatról előrehozott Ligakupa 8. fordulójában játszanak majd egymás ellen. A csapat délután 13.00 órától lép majd műfüves pályára a „B” csoportban 3. helyen álló kék-fehérekkel. A hazaiak három-három győzelem és vereség valamint egy döntetlen után, két ponttal vannak lemaradva az egy meccsel kevesebbet játszott győriekkel szemben. Érdekes, hogy mindhárom győztes meccsre Zalaegerszegen került sor, és az összes vereség idegenben született.
Csank János csapata a bajnoki tabellán közvetlen az ETO mögött áll, szintén két ponttal lemaradva és ott is egy mérkőzéssel kevesebbet lejátszva. A két együttes utoljára a szeptember közepén a Soproni Liga 8. fordulójában meccselt egymással, akkor Babic találatával pontosztozkodással zárult a kilencven perc. A Ligakupában is az ETO Parkban tartott egymásközti erőfelmérőt a két gárda, az augusztusi 3. fordulóban Djordjevic kiállítása ellenére - Józsi, Kink és Dinjar találatával magabiztosan tartotta itthon a három pontot a zöld-fehér együttes.