Ismét hátrányból fordítottunk
Nagyszerű második félidei teljesítményével 2-1-re nyert csapatunk az OTP Bank Liga zárómérkőzésén, ráadásul úgy, hogy 55 percig emberhátrányban játszottunk. A kiállítás a 34. percben volt, Wolfe utolsó emberként buktatta a kitörő Ugrait a tizenhatos környéként, amiért a játékvezető légiósunkat kiállította, a Haladásnak pedig büntetőt ítélt. Radó állt a labda mögé, Kamenár rajta volt a lövésen, de nem tudott hárítani. A folytatásban az ETO 10 emberrel teljesen átvette a mérkőzés irányítását, a második félidőben pedig egyre inkább a levegőben lógott az egyenlítő gól. Andric beállításával még veszélyesebbé vált a támadójáték, és a szélső másfél góljával megfordította a meccset az ETO (az egyik gólba tartó lövését Martinez lőtte a hálóba a gólvonalról). Győzelmével az ETO már harmadik, és csak hét pontra áll a listavezetőtől.
Győri ETO FC-Szombathelyi Haladás 2-1 (0-1)
Győr, ETO Park 1700 néző, Játékvezető: Iványi
Gólszerzők: Martínez (69.), Andric (74.), illetve Radó (35. - 11-esből)
Kiállítva: Wolfe (34.)
Győri ETO FC: Kamenar - Wolfe, Lang, Dinjar, Djordjevic - Pátkai, Mevoungou (Andric, a szünetben), Lázok (Kronaveter, 57.) - Martínez, Rudolf G., Strestík (Kalmár Zs., 70.) Vezetőedző: Pintér Attila
Haladás: Rózsa - Tóth P. (Andorka, 77.), Devecseri, Guzmics, Bosnjak - Szakály A. (Gyurján B., 71.), Fehér Z. - Ugrai, Németh M., Halmosi - Radó Vezetőedző: Artner Tamás