Soproni Liga, 14. forduló: Győri ETO FC - DVS
Nagyszerű győzelmet aratott a csapatunk a Bajnokok Ligájában vitézkedő Debrecen ellen. Már a 28. másodpercben vezetést szerzett az ETO Pilibaitis által. A győri csapat irányította a mérkőzést egészen a második félidő elejéig, mikor is egy érdekes bírói döntés után Babic került a kiállítás sorsára. Ezek után átvette a mérkőzés irányítását a DVSC, de vagy egy önfeláldozó becsúszással, vagy egy fantasztikus Szasa védéssel állítottuk meg az ellenfél támadásit. Ugyanakkor ha a másik tizenhatos előtt kicsit pontosabbak vagyunk, akkor nem 1-0 marad az eredmény. Ezzel a nagyszerű teljesítménnyel feljöttünk az előkelő harmadik helyre.
Győri ETO FC DVSC 1 0 (1-0)
Gólszerző: Pilibaitis.
Győri ETO FC: Stevanovic Babic, Stanisic, Fehér, Szabó, Kink (Dinjar), Pilibaitis, Józsi, Tokody, Kiss (Nicorec), Aleksidze (Brnovic).
Herczeg András: - Azaz igazság, hogy a nagyon korán kapott gól meghatározta a mérkőzés kimenetelét. Nehezen tudtunk magunkhoz térni utána. Próbáltunk támadást vezetni, de a Győr nagyon fegyelmezetten és taktikusan védekezett. A második játékrészben is voltak lehetőségeink, de a játék menete nagyon töredezett volt és nem tudtuk áttörni a hazaiak védelmét. Gratulálok a Győrnek a győzelemhez.
Pintér Attila: - Végre gólt tudtunk lőni a mérkőzés elején, eddig csak helyzetekig jutottunk, ráadásul ezt egy nagyon jó csapat ellen értük el. Picit pontosabb passzokkal több akciót és több helyzetet is kialakíthattunk volna. A csapat tíz emberrel is megmutatta az erejét, nagyon boldog vagyok, hogy így teljesítettünk.