Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Soproni Liga, 14. forduló: Győri ETO FC - DVS

Nagyszerű győzelmet aratott a csapatunk a Bajnokok Ligájában vitézkedő Debrecen ellen. Már a 28. másodpercben vezetést szerzett az ETO Pilibaitis által. A győri csapat irányította a mérkőzést egészen a második félidő elejéig, mikor is egy érdekes bírói döntés után Babic került a kiállítás sorsára. Ezek után átvette a mérkőzés irányítását a DVSC, de vagy egy önfeláldozó becsúszással, vagy egy fantasztikus Szasa védéssel állítottuk meg az ellenfél támadásit. Ugyanakkor ha a másik tizenhatos előtt kicsit pontosabbak vagyunk, akkor nem 1-0 marad az eredmény. Ezzel a nagyszerű teljesítménnyel feljöttünk az előkelő harmadik helyre.

Győri ETO FC – DVSC            1 – 0            (1-0)

Gólszerző: Pilibaitis.

 

Győri ETO FC: Stevanovic – Babic, Stanisic, Fehér, Szabó, Kink (Dinjar), Pilibaitis, Józsi, Tokody, Kiss (Nicorec), Aleksidze (Brnovic).

 

Herczeg András: - Azaz igazság, hogy a nagyon korán kapott gól meghatározta a mérkőzés kimenetelét. Nehezen tudtunk magunkhoz térni utána. Próbáltunk támadást vezetni, de a Győr nagyon fegyelmezetten és taktikusan védekezett. A második játékrészben is voltak lehetőségeink, de a játék menete nagyon töredezett volt és nem tudtuk áttörni a hazaiak védelmét. Gratulálok a Győrnek a győzelemhez.

 

Pintér Attila: - Végre gólt tudtunk lőni a mérkőzés elején, eddig csak helyzetekig jutottunk, ráadásul ezt egy nagyon jó csapat ellen értük el.  Picit pontosabb passzokkal több akciót és több helyzetet is kialakíthattunk volna. A csapat tíz emberrel is megmutatta az erejét, nagyon boldog vagyok, hogy így teljesítettünk.

 

 

 

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink