Pótmérkőzés nézők nélkül
A Soproni Liga őszi hajrájában lép már pályára a Győri ETO FC felnőtt csapata ma este az Üllői úton. Jó pár évet vártunk arra, hogy újra összemérje erejét a két zöld-fehér gárda, de a találkozót most csak a tévéből kísérhetjük figyelemmel. A botrányoktól hangos együttes több szempontból is nehéz helyzetből várja a találkozót, elég, ha a tabellára tekintünk a zöld-fehérek sasok a 15., kieső helyen szerénykednek. Hat vereség és négy döntetlen mellett mindössze két, hazai győzelem, így tíz pont szerepel az öt meccse nyeretlen együttes neve mellett.
A ferencvárosi gólvágók eddig 15-ször jártak sikerrel, kapujukat pedig 21-szer vették be az ellenfelek. Legtöbbször a négygólos győri születésű csatár, Ferenczi István járt szerencsével.
Mentálisan sem lehet túl kedvező helyzetben a fővárosi gárda, a múlt héten Csató Sándor-Craig Short páros, mint megbízott edzők váltották a kispadon Bobby Davisont. Az Albert Flórián Stadion ma a szurkolók előtt nem nyitja ki kapuit, valamint az éppen hogy visszatért, alapembernek számító védő, Dragóner Attila sem léphet pályára az ETO ellen, három mérkőzésre szóló eltiltása miatt.
A két gárda utoljára Győrben találkozott egymással, 2006 április 9-én a jó iramú meccs igazságos pontosztozkodással ért véget, Tőzsér 47. percben lőtt találatára a 89. percben Bajzát felelt.
Ferencváros Győri ETO FC rangadó pedig 2005 október 2-án volt legutoljára. Az Üllői úton 1.500 néző előtt gól nélküli félidőt követően, Nógrádi és Laczkó góljával 134 nap után nyert otthon a Fradi.
A ma esti összecsapás lesz a 122. FTC ETO mérkőzés, a győri futballisták 32-szer hagyták el győztesként a pályát, és 30 alkalommal zárultak döntetlennel az egymásközti bajnokik. Idegenbeli mérlegünk még gyengébb a Ferencvárossal szemben, így itt az ideje javítani ezen a mérlegen!