Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Soproni Liga 11. forduló

Október közepéről elhalasztott mérkőzését játssz le ma este 19.00 órától a Győri ETO FC felnőtt csapata a Ferencváros stadionjában. Az oly régen várt rangadót azonban csak a Duna televízió képernyői elöl nézhetjük végig, hiszen az MLSZ tegnap esti döntése alapján a 11. fordulót zárt kapuk mögött rendezik majd meg. Az FTC elleni kilencven percet a békéscsabai Iványi Zoltán vezeti, az élvonalban 2006 óta tevékenykedő 33 éves sípmester, 2009-ben az „Év futsal Játékvezetője” címet érdemelte ki. Asszisztensei ma Szpisják Zsolt és Albert István lesznek, a találkozó ellenőre Cserna László. A fenti játékvezetői trió utoljára májusban, a Vidi ellen irányított ETO-meccset, akkor hazai pályán összesen hétszer villant a sárga lap, és 2-1-es vendég sikerrel ért véget a mérkőzés.

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink