Meghozta a holnapi Ferencváros-Győri ETO FC bajnoki mérkőzést érintő döntését az MLSZ Fegyelmi Bizottsága. A Fradi a 3 millió forintos pénzbüntetése mellett soron következő három meccsét zárt kapuk mögött kényszerül megrendezni, így a győri klub által a találkozóra szervezett szurkolói busz sajnálatos módon nem indul. Az elővételben megváltott jegyek visszaváltására pedig a vásárlás helyén van mód..
Ítéletet született Dragóner Attila ügyében is, aki a játékvezető beszámolója alapján a szándékos sérülésokozás vétségét követte el, amiért 3 meccsre szóló eltiltást kapott, így szerdán este biztosan nem léphet pályára.
Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)
Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre.