Újra zöld-fehérek rangadója
Ma este újabb zöld-fehér futsalrangadó lesz Győrben, a Ferencváros látogat a Rába-partjára, ahol az ETO-val csap össze Magyar Kupa-mérkőzésen.
A kupamérkőzés érdekessége, hogy nemrég már találkozott egymással a két csapat, Madarászék akkor két góllal győztek Budapesten. A továbbjutás ezen az egy találkozón dől el, úgyhogy ezúttal is szükség lesz a győri szurkolókra, akiket több meglepetés vár a 19 órakor kezdődő összecsapás előtt a Magvassy-csarnokban.
A tervek szerint több száz jégkrémet osztanak szét, s lesz tombola, büntetőrúgó verseny dedikált labdáért. Valószínűleg Nyilasi Tibor, az FTC tiszteletbeli elnöke is a helyszínen nézi meg a mérkőzést, s a győri megasztár, Fekete Dávid ismét élőben énekli el az ETO slágergyanús indulóját.
A győriek klubigazgatója, Vincze Ottó természetesen elégedett az ETO eddigi szereplésével, a volt ferencvárosi és győri válogatott futballista azonban kiemelte, fontos a Rába-parti klub utánpótlásának kialakítása is.
Valóban, eddig minden a tervek szerint történt kezdte a sportvezető. Rengeteg munka van már emögött. Sőt, ami annyira nem is látszik, pedig legalább annyira fontos: nagyon sokat tettünk az utánpótlás felépítéséért, mert véleményem szerint ahhoz, hogy egy klub hosszú távon meghonosodjon, ez elengedhetetlen. Még sokat kell tennünk, de ebben is fejlődünk, iskolákkal, óvodákkal vettük már fel a kapcsolatot, és kijelenthetem, rendkívül pozitívan fogadtak bennünket.
Természetesen azt Vincze Ottó is elismerte, a felnőtt-, vagyis a kirakatgárda szereplése meghatározó, ezért is örül, hogy a győriek Ferencváros elleni vendégszereplése jó propagandája volt a futsalnak, s remélhetőleg a hétfői kupamérkőzés is az lesz.
A fővárosi mérkőzés igazán méltó volt a körülményekhez, a hangulathoz. Számomra pedig külön öröm, ahogy fogadtak az FTC szurkolói, s a nevemet skandálták, pedig mint ellenfél tértem vissza. Nagyszerű meccset vívtunk, ahol sikerült megoldanunk a feladatunkat, vagyis győztünk és ez mindenképp jó jel, hiszen egy rendkívül jól felkészített, jó küzdőszellemű FTC-t sikerült két vállra fektetnünk. Remélem, nem bántom meg az FTC drukkereit, de hétfőn hazai győzelmet várok tette hozzá a klubigazgató.
www.etofutsal.hu