Irány a Hidegkuti Stadion!
A szerdai idegenbeli siker után, holnap a fővárosba utazik a győri gárda és ezúttal a Soproni Liga keretei között tart erőfelmérőt a Hidegkuti Nándor Stadionban. A kék-fehérek is a legjobb nyolc között folytathatják a sorozatot, a DVTK-t – duplán triplázva - 6-0-s összesítéssel búcsúztatták a hét elején.
A hazai pályán veretlen MTK idáig szintén 11 mérkőzésen van túl a bajnokságban, az öt győzelem valamint három-három döntetlen és vereség mérleggel a tabella hetedik helyén állnak, három ponttal lemaradva az ETO-tól.
A Garami csapat utolsó három meccsén mindössze egy pontot gyűjtött, így alaposan vissza is csúszott helyezésekben a fővárosi keret. A góllövőlista élén viszont ott szerepel a nyolcgólos 21 éves csatár, Lencse László neve. Vele együtt összesen 19-szer jártak sikerrel az MTK gólvágói, míg az ellenfelek 14 alkalommal vették be az MTK kapuját, melyet szombaton biztos, hogy nem Szatmári Zoltán véd majd, hiszen a Kaposvár elleni bajnoki mérkőzésen súlyosan megsérült a hálóőr, ami műtéti beavatkozást is igényelt.
A két együttes utoljára áprilisban tartott erőfelmérőt, mindjárt triplán, először a Soproni Ligában Brnovic mesterhármasával magabiztosan tartották itthon a három pontot a zöld-fehérek, a Magyar Kupa elődöntőjében pedig 4-3-as összesítéssel búcsúztatta őket a győri csapat. Lenne miért visszavágniuk