Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Továbblépett az ETO

A kaposvári visszavágón aratott 2-0-ás győzelmének köszönhetően 3-1-es összesítéssel az ETO jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé. A győriek diadalának a kispad helyett csak a nézők közül örülhetett Pintér Attila, a vendégek szakvezetőjét ugyanis a lelátóra száműzte a játékvezető.

 Az első mérkőzés 1-1-es eredményét követően a hazaiak várták valamivel jobb esélyekkel a visszavágót. A győrieken azonban látszott, hogy korántsem érzik lefutottnak a találkozót, és ennek megfelelően több helyzetet is dolgoztak ki, mint a somogyiak,a kik leginkább Nikolic révén veszélyeztettek. Tokody helyzetét követően Pilibaitis próbálkozott, majd Aleksidze előtt is adódott lehetőség, a Rákóczi azonban rendre megúszta a helyzeteket– egészen a félidő utolsó percéig. Szabadrúgáshoz jutott az ETO, a tizenhatos sarkába lehelyezett labdát pedig Kink a csavarta a hazaiak hálójába, vezetéshez juttatva ezzel a Győrt.

A folytatásban Nikolic többször is kecsegtető helyzetből próbálkozhatott, egyenlítési kísérletei azonban rendre sikertelenül végződtek. A 72.percben aztán ismét megrezzent a háló – ismét a kaposvári. A korábbi gólszerzőtől, Kinktől induló akció végén Aleksidze gurította vissza a labdát a kapu elé érkező Tokodyhoz, aki a bal alsó sarokba lőtte azt, kétgólosra növelve ezzel az ETO előnyét. Nikolic révén ugyan még próbálkozott a Rákóczi, a hajrá legizgalmasabb eseménye azonban mégiscsak Pintér Attila nevéhez fűződik: a vendégek trénerét Solymosi Péter játékvezető a lelátóra száműzte.

Végül 3-1-es összesítéssel az ETO örülhetett a továbbjutásnak.

 

Forrás: pepsifoci.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink