Kaposvár harmadszor
Kísértetiesen hasonló két Kaposvár elleni mérkőzésen van túl az ETO felnőtt kerete. Mindkét hazai találkozó első félidejében a vendégek szerezték meg a vezetést Nikolic Nemanja góljával, amire szerdán és szombaton is Aleksidze válaszolt a második játékrész során. Reméljük a „történelem” csak kétszer ismételte magát, és ma a győri zöld-fehérek vonulnak boldogabban az öltözőbe.
Az ősz ötödik Rákóczi elleni találkozója lesz a mai, a múlt hét két 1-1-es döntetlenén túl, már a Ligakupa sorozatban is tartott erőfelmérőt a két gárda, idegenben gólnélküli pontosztozkodással zárult a kilencven perc, a júliusi első fordulóban viszont 4-3-as győri győzelem született. Így a mérleg három iksz és egy győzelem után azért a Pintér csapat javára billen.
A Magyar Kupa nyolcad döntőjének második mérkőzését - melyet a klub honlapján on-line követhetnek nyomon szurkolóink - Solymosi Péter vezeti, segítői Takács Gábor és Gyürüsi Gábor lesznek, a játék ellenőre Szabó János.
Az élvonalba kilenc éve tevékenykedő 37 éves veszprémi sípmester utoljára szintén idegenben a Soproni Liga 7. fordulójában, Szombathelyen irányított ETO meccsen, akkor Stevanovicék gyűjtötték be a három pontot.