Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Már nem csak a lelátóról

Gól nélküli félidőt követően a semmiből szerzett vezetést a kék-fehér vendégcsapat pénteken este a Soproni Liga 8. fordulójában, a győri fiúk nem adták fel a meccset, de egy jól eltalált labdával csak döntetlenre végződött a hazai mérkőzés. Az utolsó bajnoki fordulóban ezért is hiányzott mindenkinek Tarmo Kink az ETO Park centerpályájáról. Bár a szurkolásra nem lehetett panasz, olyan szívmelengető HAJRÁ – ETO-zást produkált a két nézőtér, amire csak az idősebbek emlékezhetnek! Az észt csatár megfázása miatt szintén csak a közönség soraiból tehetett hozzá a Zalaegerszeg ellni mérkőzéshez, most szombaton azonban már várhatóan újra magára húzhatja ETO-s mezét a háromgólos, cseles légiós.

„Alaposan megfázhattam, már akkor beteg voltam, amikor a válogatottal Törökországban pályára léptünk. Az edzésekből viszont nem sokat hagytam ki, ezért is szerettem volna futballozni a Zalaegerszeg ellen, de a találkozó előtt egy nappal az orvos megvizsgált, és azt mondta, a betegség miatt még nem engedik hogy pályára lépjek. Így csak a lelátóról követtem nyomon a meccset. A héten már javult az állapotom, így ha szombaton, Nyíregyházán számít rám a mester, már tudom vállalni a játékot.” – mondta el Kink.  

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink