Irány Szombathely!
Hat forduló, tíz pont, három győzelem, egy döntetlen, két vereség, mindkettő idegenben, hét rúgott, négy kapott gól, negyedik hely. Ezzel a mérleggel várja a szombat délutáni bajnokit a Győri ETO FC felnőtt csapata. Pintér Attila legénysége azzal a céllal utazik a Hali otthonába, hogy megszakítsák a közelmúlt szombathelyi fellépéseinek nem túl impozáns sorozatát. Mindkét fél a három pontra pályázik, a vendéglátók szeretnének végre elrugaszkodni a tabella legaljáról, míg a győri srácok az élmezőnyhöz való tartózásukat szeretnék megerősíteni. Vajon ki kerül ki győztesen a zöld-fehérek viadalából?!?
Nem szabad elfelejtenünk, hogy a tavalyi bronzérmes otthonába utazunk, aki ráadásul pontjait a tabella élmezőnyében álló Videoton legyőzésével, és a Fradi elleni döntetlennel szerezte. Mindezek ellenére mindent el kell követnünk a pontok, pont szerzésért.
Több játékosunk is különböző válogatottaknál szerepelt az elmúlt héten, ők csak ma tudtak csatlakozni hozzánk, így még kérdéses melyikük tud pályára lépni holnap a Haladás ellen. mondta el Pintér Attila
A Győri ETO FC várható kezdőcsapata: Stevanovic, Babic, Djordjevic, Stanisic, Szabó, Dudás, Pilibaitis, Józsi, Fehér, Kink (Brnovic), Aleksidze