Döbröntén készülnek Egyiptomra
Egervári Sándor irányításával Döbröntén edzőtáborozik az egyiptomi világbajnokságra készülő U20-as válogatott. A bő keretnek három jelenlegi és egy volt ETO-játékos is tagja.
Szeptember 24. és október 16. között Egyiptomban rendezik meg az U20-as világbajnokságot. A tornára a magyar válogatott is kijutott, a harmincfős keret jelenleg Döbröntén edzőtáborozik Egervári Sándor szövetségi edző irányításával. A felkészülés hajrájában meglátogatta a nemzeti csapatot.
Kevés idő áll rendelkezésünkre, hiszen összesen tizenkét napot tudunk együtt készülni mondta Egervári Sándor, akit a szurkolók legutoljára az ETO kispadján láthattak. Az elmúlt három-négy nap bizakodásra ad okot, sikerült megismertetnünk az elvárásokat a játékosokkal és a hétvégi, Pápa elleni felkészülési mérkőzésen már több dolgot is viszontláttunk a megbeszéltek közül. Megkönnyíti a helyzetem, hogy kollégáimtól, Both Józseftől és Sisa Tibortól sok információt kaptam, így nem kellett sötétben tapogatóznom az első napokban sem. A keret nagy része ismeri egymást, hiszen a korábban sikeres U17-es és U19-es válogatott adja a mostani csapat gerincét."
Döbröntén harminc futballista készül, Egyiptomba viszont csak huszonegyen utazhatnak. Egervári Sándor szeptember 11-én szűkíti keretét és hozza nyilvánosságra azoknak a játékosoknak a névsorát, akik nagy célokért küzdhetnek a világbajnokságon. Magyarország ellenfelei az Egyesült Arab Emirátusok, a Dél-afrikai Köztársaság és Honduras válogatottjai lesznek a csoportküzdelmek során.
A harmincfős keretnek három ETO-játékos is a tagja. Egervári Sándor Győrött együtt dolgozott ezekkel a futballistákkal, így tudja, mire számíthat tőlük.
Örömteli, hogy Dudás Ádám felépült, és újra számíthatunk rá. Zámbó Bence az utóbbi hónapokban kevesebb lehetőséget kapott klubjában, így azt a magabiztosságot, ami tavaly ősszel jellemezte, nem látjuk rajta, de ez aligha meglepő. A többieknél két évvel fiatalabb és ezért az U19-es csapatnál készülő Kiss Mátéra is számítunk, az sem kizárt, hogy az utazó keretben is helyet kap. Az ő képességeivel tisztában vagyok, hiszen nálam lett NB I-es játékos, így elsősorban azokat figyeltem meg, akiket kevésbé ismertem a magyar mezőnyből."
Eddig kétszer voltam válogatott, örülök, hogy újra meghívót kaptam. Jó a hangulat az edzőtáborban, a többiek nem éreztették velem, hogy új vagyok köztük. Mindent megteszek, hogy a szűkebb keretben is ott lehessek, igyekszem a maximumot nyújtani" mondta Zámbó Bence, aki győri csapattársával, Dudás Ádámmal lakik egy szobában.
Nagyon feldobott, hogy itt lehetek, próbálom meghálálni a bizalmat. A társak úgy fogadtak, mintha nem is lettem volna távol tőlük sérülés miatt. Úgy érzem, jól halad a felkészülés, de még össze kell szoknunk az új játékosokkal és Egervári Sándorral. Mi már dolgoztunk együtt, tudom, mit vár el, és a játékrendszer sem ismeretlen számomra, hiszen ezt játszottuk Győrben is. A szokott jókedvvel csinálunk mindent" foglalta össze az elmúlt napok tanulságát Dudás Ádám.
Lakner Gábor
Forrás: kisalfold.hu