NBII: Nem lesz könnyű
A Kozármisleny kerete látja vendégül a Győri ETO FC árnyékcsapatát vasárnap 16.30-tól az NBII 5. fordulójában. . A Baranya megyeiek veretlenül, két győzelem, egy döntetlen mérleggel, a tabella ötödik helyéről – az ETO-t három hellyel megelőzve - várják az erőfelmérőt, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak a zöld-fehéreknél. A csapat hálóját az ősz folyamán csak egyszer zörgették meg az ellenfelek.
A két keret utoljára áprilisban az ETO Parkban mérte össze erejét, akkor hiába kezdett jól a hazai együttes, kettős emberhátrányba kerülve már nem bírta megtartani előnyét és végül pontosztozkodással zárult a találkozó.
A tavaly szeptemberi, kozármislenyi fordulóban viszont egy jó iramú mérkőzésen, magabiztos játékkal és három szép góllal hozták el a három pontot a győri srácok.
Kitűnően erősített a Kozármisleny, ráadásul visszatért az együtteshez az edző, Bene Ferenc is, aki ismét nagyszerűen összerakta csapatát, és ragyogóan kezdtek a bajnokságban. Ennek tükrében az egy pont megszerzését is bravúrként könyvelném el. nyilatkozta Klement István.
Győri ETO FC várható kerete: Molnár, Dorogi, Póti, Nyári, Varga, Ato, Nagy Á., Berde, Sánta, Kiss Sz., Lortkiphanidze