Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Windecker és Nacsa ma már az iskolapadban

Az U19-es válogatott az EB selejtező körében az utolsó mérkőzésen 4-2-re győzött a macedón válogatott ellen. A válogatott három meccset játszott a Törökországban rendezett elitkörben. Az első két mérkőzésen vesztettek ifjaink, ezért a selejtezőből nem jutottak tovább. Nacsa Péter kapus és Windecker József középpályás tegnap érkeztek vissza az ETO-ba a válogatottból. A fiatalok reggel már az iskolapadban ültek osztálytársaikkal.  

Windecker és Nacsa ma már az iskolapadban

-Az első két mérkőzésen végig pályán voltam, a németek és a törökök is nehéz ellenfélnek bizonyultak. Kedden és csütörtökön vesztettünk. A szombati macedónok elleni meccsen Nacsa Péter védett, én a keretben voltam, sikerült ellenük nyernünk. Sajnos a selejtező nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, és nem jutottunk tovább. Ma még az iskolában vagyok, és utazom délután haza. Egy hét pihenőt kaptam, kedden jövök vissza. Az egy hét alatt lesz időm a német szóbeli érettségire felkészülni. Kedden az érettségi vizsga után a nagy csapattal edzek.- mondta Windecker Joci.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink