Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Bombagól és védőhiba után verte a Győr a

A Győri ETO együttese Józsi György és Tarmo Kink góljaival 2-0-ra győzött a Vasas otthonában a Soproni Liga 2. fordulójának nyitómeccsén. A zöld-fehérek az első félidő végén Balog hibája után gyakorlatilag ajándékba kapták a vezetőgólt az angyalföldiektől, majd a második félidőben Tarmo Kink óriási bombagóljával biztosították be győzelmüket.

A Vasas kezdte támadóbb szellemben a meccset, Lázok rögtön az első percben veszélyes lövést eresztett el.

A 9. percben óriási hazai helyzet maradt ki, Szűcs perdített fölé néhány méterről. Az első félórában jobbára a Vasas kezdeményezett, főleg Laczkó és Lázok révén próbálkoztak a hazaiak, ám rendre eredménytelenül.

A Győr főleg felívelésekkel próbálkozott, amik nem igazán jelentettek veszélyt, ám a félidő végén mégis egy beadás után szerzett előnyt a vendégcsapat. A gólhoz kellett Balog óriási hibája, aki gyakorlatilag letette Józsi elé a labdát, akinek csak a jobb alsóba kellett fejelnie.

A fordulás után a Győr nagyon visszahúzódott saját kapuja elé, teret engedve a Vasasnak, amely próbálkozott is, és az 56. percben egy szöglet után Villám fejese révén a kapufát is eltalálta.

Az ETO láthatóan inkább a kontrákat erőltette, és a Vasas próbálkozások közepette a 71. percben Tarmo Kink lövését előbb még bravúrral védte Tulipán, ám másodjára az észt csatár a tizenhatos bal sarkától óriási gólt ragasztott a hosszú felsőbe.

A második gól nyíltabbá tette a meccset, a Győr kijjebb jött, a Vasas pedig kétszer is veszélyes lövőhelyzetbe került Kincses révén. A hajrában még mindkét oldalon akadtak kisebb lehetőségek, de az eredmény már nem változott, így nyert a Győr.

 

Forrás: pepsifoci.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink