Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Négy év után győznének Angyalföldön

Pénteken 19 órakor a Vasas otthonába látogat a Győri ETO FC a Soproni Liga 2. fordulójában. A zöld-fehérek utoljára négy éve tudtak győzni a Fáy utcában.

A Győri ETO FC gól nélküli döntetlennel kezdte a bajnokságot az Újpest ellen, a Vasas viszont súlyos vereséget szenvedett a nyitányon. Az angyalföldiek öt gólt kaptak a Nyíregyháza vendégeként, és csupán a szépítésre futotta erejükből.

A klub vezetői továbbra is tárgyalnak egy esetleges új befektetővel, így a játékoskeret még nem végleges. Előfordulhat, hogy – még a győriek elleni kilencven perc előtt – több futballistával is erősödik a piros-kékek csapata.

Pintér Attila, a Győri ETO FC vezetőedzője az első bajnoki mérkőzés után elégedett volt játékosai küzdőszellemével, azonban a helyzetkihasználáson véleménye szerint mindenképpen javítani kell.

Erre várhatóan szükségük is lesz a zöld-fehéreknek, hiszen az utóbbi években nem örülhettek győzelemnek a Fáy utcában. Az ETO utoljára egy nap híján négy éve hagyhatta el győztesen a pályát Angyalföldön, akkor Priskin Tamás duplájával 2–1-re nyert a győri csapat.


A vezetőedző nem számíthat a régóta hiányzó Jarmo Ahjupera, Bojan Neziri és Zoran Supic, valamint a hétközi Ligakupa-mérkőzésen megsérült Dorogi Attila játékára sem. Tokody Tibor, Dudás Ádám és Koltai Tamás pedig hosszabb kihagyás után még nincs százszázalékos állapotban. Ott lehet viszont a csapatban Fehér Zoltán, akinek játékengedélye megérkezett a bolgár labdarúgó-szövetségtől.

Hír még a csapat háza tájáról, hogy a két Ligakupa-találkozón már pályára lépett román középpályást, Onisor-Mihai Nicorecet fél évre kölcsönvette az ETO. A teljes körű vizsgálatot követően abban állapodott meg a klub és a játékos, hogy a következő fél évben a szakmai stáb felméri a 23 éves labdarúgót, akit nevelőegyesülete, a Rapid Bukarest térítésmentesen adott kölcsön. Érdekesség, hogy Nicorec a korábbi győri közönségkedvenc, Miriuta Vasile közvetítésével került a Rába partjára.

Ezzel egy időben az ETO saját nevelésű, bal oldali középpályása, Sánta Attila öt évvel hosszabbította meg szerződését, így 2014-ig a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását. A 20 éves játékos a Kaposvár elleni Ligakupa-mérkőzésen győztes gólt szerzett, az Újpest ellen viszont nem lépett pályára.

„Örülök a hosszabbításnak, úgy érzem, beleillek az ETO jövőbeli terveibe. Szeretnék hozzájárulni és részese lenni a zöld-fehér sikereknek és a csapattal maradandót alkotni" – mondta a tehetséges labdarúgó a klub honlapján.

Lakner Gábor

Forrás: kisalfold.hu

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink