Győrből indult az edzői karrierje
Baróti Lajos a magyar labdarúgás történetének legeredményesebb edzői közé tartozik. Négy világbajnokságon vezette a válogatottat. Előtte az ETO játékosa, majd edzője is volt.
Öt évvel ezelőtt, szenteste előestéjén 91 éves korában hunyt el Baróti Lajos, a valaha élt magyar edzők egyik legjobbja.
Szegedről – már pályafutása vége felé – került Győrbe 1946-ban, két évvel később egy lábtörés miatt be kellett fejeznie a játékot. Még az év nyarán kinevezték az NB I-es csapat edzőjének, mire a szaklap azt írta: nagy hiba volt ez a klub részéről és az ETO ki fog esni a bajnokságból. Végül nem így történt, sőt, Baróti Lajos stabil középcsapatot kovácsolt egykori játékostársaiból. Úgy tervezte, hogy örökre Győrben marad, aztán négy év múlva mégis mennie kellett. Szegeden a bajnoki mérkőzés szünetében kiutasította az öltözőből a vagongyár lelkes vezérigazgatóját, aki szidalmazta a gyengén játszó győri játékosokat. Ezért másnap neki is mennie kellett a gyárból is, majd a csapattól is...
Barótinak azonban akkorra már neve volt a szakmában, így egy percig sem maradt állás nélkül. Budapestre került, ahol klubszinten a Postás, a Vasas és az Újpesti Dózsa csapataival aratott sikereket.
Szövetségi kapitányként előbb 1957 és 1966, majd 1975 és 1978 között vezette a magyar válogatottat. Az első Európa-bajnokságon az irányításával bronzérmes volt a válogatott. Négy világbajnokságon szerepelt az együttessel, de az igazán jó eredmény elérése soha nem sikerült, mindig közbejött valami vagy valaki.
Hol egy Latisev nevű szovjet játékvezető, aki nem észlelte, amikor a chilei vb-n Tichy bombája a hálótartó vasról pattant vissza és nem ítélte meg a gólt, ezzel a csehszlovákok 1–0-ra nyertek, ők jutottak a négy közé. Hol a játékosai hibáztak és 1966-ban hiába volt a már legendássá vált brazilverés (3–1), utána a szovjet átok sújtotta megint a csapatot.
Aztán a második ciklusban a Népstadionban telt házas, felejthetetlen mérkőzéseken vertük a szovjeteket, a románokat, a görögöket, majd egy oda-vissza selejtezőn Bolíviát is. A vb előtti pechsorozatban kidőlt a csatársor: Váradi megsérült, Törőcsik és Fazekas hozzátartozóját Londonban áruházi lopáson érték, így egy meglehetősen „leamortizált" csapat vette fel a küzdelmet az argentinokkal – no és a portugál Garrido bíróval. A történet innen már ismert, a rendezők nagy nehezen 2–1-re győztek, Nyilasit és Törőcsiket kiállították, majd kikaptunk az olaszoktól és a franciáktól is. Baróti szövetségi kapitányi munkája ezzel véget ért, de utána még Innsbruckban és a Benficánál is letette a névjegyét.
A válogatott sikereit követően nyolcvanezer ember zúgta a lelátón: „Lajos bácsi, köszönjük!"
Nincs mit hozzátenni.
Papp Győző
Forrás: kisalfold.hu
Szegedről – már pályafutása vége felé – került Győrbe 1946-ban, két évvel később egy lábtörés miatt be kellett fejeznie a játékot. Még az év nyarán kinevezték az NB I-es csapat edzőjének, mire a szaklap azt írta: nagy hiba volt ez a klub részéről és az ETO ki fog esni a bajnokságból. Végül nem így történt, sőt, Baróti Lajos stabil középcsapatot kovácsolt egykori játékostársaiból. Úgy tervezte, hogy örökre Győrben marad, aztán négy év múlva mégis mennie kellett. Szegeden a bajnoki mérkőzés szünetében kiutasította az öltözőből a vagongyár lelkes vezérigazgatóját, aki szidalmazta a gyengén játszó győri játékosokat. Ezért másnap neki is mennie kellett a gyárból is, majd a csapattól is...
Barótinak azonban akkorra már neve volt a szakmában, így egy percig sem maradt állás nélkül. Budapestre került, ahol klubszinten a Postás, a Vasas és az Újpesti Dózsa csapataival aratott sikereket.
Szövetségi kapitányként előbb 1957 és 1966, majd 1975 és 1978 között vezette a magyar válogatottat. Az első Európa-bajnokságon az irányításával bronzérmes volt a válogatott. Négy világbajnokságon szerepelt az együttessel, de az igazán jó eredmény elérése soha nem sikerült, mindig közbejött valami vagy valaki.
Hol egy Latisev nevű szovjet játékvezető, aki nem észlelte, amikor a chilei vb-n Tichy bombája a hálótartó vasról pattant vissza és nem ítélte meg a gólt, ezzel a csehszlovákok 1–0-ra nyertek, ők jutottak a négy közé. Hol a játékosai hibáztak és 1966-ban hiába volt a már legendássá vált brazilverés (3–1), utána a szovjet átok sújtotta megint a csapatot.
Aztán a második ciklusban a Népstadionban telt házas, felejthetetlen mérkőzéseken vertük a szovjeteket, a románokat, a görögöket, majd egy oda-vissza selejtezőn Bolíviát is. A vb előtti pechsorozatban kidőlt a csatársor: Váradi megsérült, Törőcsik és Fazekas hozzátartozóját Londonban áruházi lopáson érték, így egy meglehetősen „leamortizált" csapat vette fel a küzdelmet az argentinokkal – no és a portugál Garrido bíróval. A történet innen már ismert, a rendezők nagy nehezen 2–1-re győztek, Nyilasit és Törőcsiket kiállították, majd kikaptunk az olaszoktól és a franciáktól is. Baróti szövetségi kapitányi munkája ezzel véget ért, de utána még Innsbruckban és a Benficánál is letette a névjegyét.
A válogatott sikereit követően nyolcvanezer ember zúgta a lelátón: „Lajos bácsi, köszönjük!"
Nincs mit hozzátenni.
Papp Győző
Forrás: kisalfold.hu
