Kétszer idegenben
A héten két idegenbeli mérkõzés vár a Gyõri ETO FC felnõtt keretére. A fiúk holnap a Ligakupa második fordulójában Fehérvárra utaznak, pénteken pedig a 2. forduló nyitómérkõzésén a Vasas otthonában lépnek majd pályára. Szerdán délután az NBII-esekért is izgulhatunk, õk a Csorna csapatával játsszanak felkészülési mérkõzést.
A Videoton FC bajnoki nyitányán 6-3-as, kiütéses győzelmet aratott a Kecskemét otthonában, a sportigazgatóból, vezetőedzővé avanzsáló dr. Mezey György csapata ezzel rekordot állított fel, hiszen idegenben még soha nem rúgtak hat gólt a piros-kékek.
A Ligakupában nem sikerült ilyen álomszerűen a rajt, a múlt szerdai zalaegerszegi találkozón a hazaiak egy lecsorgó labdából és egy kontrából vették be a Vidi kapuját, így 1-0-s félidőt követően, 2-0-s vereséget szenvedett a Fehérvár a ZTE-től. A B csoportban így jelenleg hatodik a Videoton, az ETO pedig a második helyről várja a holnap 19.00 órakor kezdődő találkozót.
A két együttes utoljára május elején, a Soproni Liga 27. fordulójában találkozott egymással. Az ETO Parkban a 1-1-es félidőt követően, Moreira 81. percben rúgott találatával vereséget szenvedett a zöld-fehér keret. De a Ligakupa áprilisi elődöntőjében is a Fehérvár búcsúztatta a győri keretet, 3-1-es összesítésben. Mindkét találkozón Arsene Copa talált be a székesfehérváriak hálójába.
A nyár folyamán távozott a Felcsúttal egybeolvadó klubtól a horvát csatár, Milan Pavlisics és Simek Péter is. Erősítésként igazolták; a 26 éves szlovák kapust, Tomas Tujvelt, az MTK olimpiai válogatottját Présinger Ádámot, a horvát Damir Milanovicsot, az Újpest U21-es válogatott védőjét, Lipták Zoltánt és nem utolsó sorban az ETO egykori bekkjét, Varga Róbertet.