Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Fél éve Győrben

Kereken fél éve csatlakozott a Győri ETO FC felnőtt csapatához Rati Aleksidze, a 30 éves grúz csatár azóta sok szép góllal, és szűnni nem akaró lelkesedéssel örvendezteti meg a közönséget. Az első bajnoki fordulóban sem sokon múlt, hogy Alex betaláljon Balajcza kapujába, vasárnap azonban nem járt sikerrel…

„Az Újpest fontos meccseket játszott már az Európa Ligában, de szerintem ez nem vált a kárukra, így már jobb formában várták a nyitányt, összeszokottabban játszhattak. Nálunk is lassan, lassan minden jobb lesz, bár mi is csak most kezdtünk együtt dolgozni új edzőnkkel, Pintér Attilával, de már most sokat fejlődtünk. Úgy érzem, együtt még sokra vihetjük, de ehhez szükségünk van a szurkolókra. Várjuk őket, a segítségükkel – személy szerint nekem – sokkal jobban mennek a meccsek.

A saját teljesítményemet nézve, a vasárnapi mérkőzés nem volt foci, sajnos nem voltam formában. Az első gól számomra borzasztóan fontos, és rengeteget segít, remélem hamar „túl esek” rajta. Nagyon szeretnék az ETO-val, Magyarországon nyerni valamit, és tudom, látom, hogy ezzel a csapattal képesek lehetünk rá.”  - nyilatkozta Aleksidze.

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink