Igazságos döntetlen született a nyitó forduló rang
Gól nélküli döntetlent játszott egymással a Győri ETO és az Újpest a Soproni Liga első fordulójának záró mérkőzésén.
A Soproni Liga 20092010-es szezonnyitó fordulójának rangadóján a Győri ETO fogadta az előző bajnokság ezüstérmesét, az Újpestet. A két csapat tavaly először a 14. fordulóban találkozott egymással, és akkor 11-es döntetlen született a Szusza Ferenc Stadionban. Május 23-án pedig, az utolsó előtti játéknapon Győrben 43-ra a hazaiak nyertek, bár a szünetben még a lila-fehérek vezettek 32-re.
Mindkét gárdánál új szakvezető ült le a kispadra a szezon kezdete előtt győri oldalon Pintér Attila, míg az újpestieknél a Skóciából érkező William McStay így mindkét szakembernek ez volt első bajnoki mérkőzése új együttese élén.
A mérkőzést az Újpest kezdte aktívabban, majd a győriek fokozatosan átvették az irányítást. Előbb Mário Bicák bal oldali beadása után a középen érkező Rati Alekszidze lőtt 10 méterről kapura, de Balajcza Szabolcs kitolta a léc alá tartó labdát. Ezt követően a szlovák középpályás beadása után Józsi György próbálkozott félfordulatból, de az újpesti kapus ismét bravúrral védett.
Az első félórában a vendégek legveszélyesebb kísérlete Sándor György távoli lövése volt, amelyet Szasa Sztevanovics biztosan védett. A szünetig még Tóth Norbert 23 méteres szabadrúgása jelentett veszélyt a győriek kapujára, de a szerb kapus hatalmas bravúrral hárította a bal felső sarokba tartó labdát, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak öltözőbe a felek.
A második játékrészt is pörgősen kezdték a csapatok. A litván Linas Pilibaitis lövésére Kabát Péter helyzete volt a válasz, de a várva várt gól csak nem akart megszületni.
A 70. perctől a vendégek kezdeményeztek többet, de Sándor és Tisza Tibor lövései elkerülték a kaput. A helyzetekben gazdag találkozó nem hozott gólt, de izgalmas és jó mérkőzést láthatott az ETO-parkba kilátogató publikum.
Forrás: nso.hu