Gyõri ETO FC - Újpest FC 0-0
0-0-ás döntetlennel zárult az idény nyitó mérkõzésünk. A csapatunk mezõnyben sokat dolgozott, de sajnos Balajcza kapuja érintetlen maradt.
Willie McStay (Újpest FC): Nagyon szép stadionban és nagyon jó talajú pályán játszhattunk. A jó kezdésünk után a Győr átvette az irányítást, de a félidő végére valamelyest feljavítottuk játékunk, védekezésünk. Félidőben az öltözőben helyre kellett rakni a dolgokat és a 2. félidei csapatunk védekezése magabiztosabb lett és kicsit megnyugodtunk. Játékunkban látszott, hogy az energiánk nagy részét a Steua elleni két mérkőzésbe öltük. Az utolsó fél órában mi lőhettünk volna 2-3 gólt, de összességében a 0-0 reális, mert az ETO-nak is megvoltak a helyzeteik.
Pintér Attila (Győri ETO FC): Az Újpest 2 nehéz meccsel a lábában jött ide, ami biztos megnehezítette a dolgukat. Sajnos olyan játékosokkal kellett a védekezést megoldani, akik 3 napja edzettek, de "megemelem kalapom" előttük, mert emelt fővel jöhettek le a pályáról. ugyan úgy, mint az elején, a végén is megvolt a 2-3 helyzetünk, amit sajnos nem tudtunk belőni. Fordulópontnak az érzem, hogy a cseréink nem tudták a mérkőzéshez azt a pluszt adni, amit most a játékban hozzá kellett volna tenni a győzelemhez. A 0-0-ás eredmény reális, de egy edző ezzel sohasem lehet elégedett.