Vasárnapra maradt a Soproni Liga rangadója, az ETO
A Soproni Liga elsõ fordulójának vasárnapi mérkõzése, az ETO–Újpest találkozó rangadó lehet, hiszen két, erõs kerettel dolgozó együttes csap össze. Mindkét csapat abban bízik, hogy gyõzelmével megalapozza a jó szezonkezdetet.
Utolsó hazai meccsét az Újpest ellen játszotta az ETO tavasszal, s a házigazda látványos mérkőzésen 43-ra győzött. A csapat első őszi hazai meccsén vélhetően mindenki elégedett lenne hasonló eredménnyel az ETO-parkban, ám akad olyan is, aki már annak is örül, hogy a pályán lehet.
Amikor Pintér Attila a zöld-fehérekhez szerződött vezetőedzőnek, Völgyi Dániel úgy gondolta, neki nincs sok keresnivalója az együttesnél, mert a szakember korábban, a Vasasnál rendre kihagyta őt. Ehhez képest a ballábas futballista maradt a klubnál, és jó esély van rá, hogy vasárnap kezdő legyen.
Megérte maradnom mondta a játékos. Bár csak most kezdődik minden, valóban örülök, hogy végül nem mentem el ez ETO-tól. Pintér Attila is számít rám, csak én éreztem úgy, hogy nem leszek majd benne a szűk keretben. Persze egyelőre még nem tudni, rendszeresen kezdő leszek-e vagy sem, de harcolok. Beszélgettem az edzőnkkel, megtárgyaltuk a félreértéseket. Ugyanannyi esélyem van a csapatba kerülésre, mint másoknak.
Az Újpest akárcsak az ETO a nyári szünetben cserélt edzőt. Szentes Lázár azóta már Nyíregyházán dolgozik, míg a lila-fehéreket a Skóciából érkező William McStay irányítja, aki teljesen új irányvonalat igyekszik meghonosítani a klubnál.
Hogy lesz még dolga, az az Európa-liga második selejtezőkörében a román Steauával szemben elszenvedett vereségekből is látszik. Az összesítésben 41-re végződő párharc mérkőzésein kiderült, hogy még mindegyik csapatrésszel jócskán lesz még dolga a vezetőedzőnek.
Javítani mindjárt az első mérkőzésen is lehet, az elmúlt szezonban ugyanis negatív volt a mérlege a negyedik kerületieknek a zöld-fehérek ellen: Újpesten 11-s döntetlent játszott a két együttes, míg az utolsó előtti fordulóban emlékezetes mérkőzésen 43-s vereséget szenvedett Győrben.
Forrás: nso.hu