Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia  |  ETO CUP  |  Elérhetőségek

Ismét otthon

A tavasz legkomolyabb sérülése miatt nélkülöznie kell Pintér Attilának Jarmo Ahjupea játékát. A sípcsont és szárkapocscsonttörést szenvedett észt csatár, rövidebb győri kitérőt követően ismét hazájában gyógyul. A távolból pedig minden jót kíván a rajtra készülő csapattársainak.

„Természetesen továbbra is folytatom a rehabilitációs kezeléseket, amire sajnos még négy, öt hónapig is szükségem lesz. A legkülönfélébb gyakorlatokat végzem a törött lábammal, hogy megerősítsem és könnyebben mozgathassam. Nagyon reméltem, hogy nyáron már kocoghatok, de sajnos erre még képtelen vagyok, szerencsére a sétával azért nincs gond. Hetente háromszor dolgozok együtt a fizikoterapeutámmal, leggyakrabban konditeremben, vagy uszodában edzünk, emellett pedig egy fitneszprogramot is csinálok, hogy jó kondiban maradjak.  

A szabadidőmet a családommal és a barátaimmal töltöm. Szüleim vidéken, 120 km-re laknak Tallinntól, őket is gyakran látogatom. A fociról nem szorult háttérbe, a héten végignézhettem, ahogy a Levadia Tallinn megverte a Wisla Krakow csapatát, a következő ellenfelük pedig a Debrecen lesz. Ez is jó meccsnek ígérkezik, már várom. Szerintem a DVSC-nek nagyobb esélye van a továbbjutásra, az észteknek eddig inkább szerencséje volt. Bár a Wisla még nem volt formában, mivel még ott sem indult el a bajnokság.

De a volt klubom meccseire is kijárok, tegnap a dán Brondby ellen 1-0-ra nyert a Flora. Persze az ETO-ról sem feledkeztem meg, a csapatnak a legjobbakat kívánom a vasárnapi rajtra, és bízom benne, hogy minél hamarabb visszatérhetek hozzájuk.” – írta Ahjupera.

 

További híreink

Álláshirdetés

Álláshirdetés

Részfoglalkozású tanárokat keres a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémia Gimnáziuma

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Helytálltak a fiatalok,de kikapott a csapat

Ötvenöt év után véget ért egy nagyszerű sorozat, jövőre nem az első osztályt kezdi csapatunk annak ellenére, hogy a nyolcadik helyen zárt az együttes. A csapat ma kilenc újoncot is avatott, valószínű minden idők legfiatalabb győri ETO-ja lépett pályára az NB I-ben, és először játszott egy ikepár a több, mint ötszáz bemutatkozó közül: Nagy Ádám és Nagy Bálint. Ami a találkozót illeti, a Debrecen ugyan végig fölényben játszott, de a mieinknek is voltak ügyes megoldásai, Medgyes, Nagy Á. és Szabó Tibor pedig közel volt a gólszerzéshez, de nem jártak sikerrel. A házigazda némi szerencsével jutott vezetéshez, és aztán az első félidőben eldöntötte a meccset, az ETO akadémistái viszont helytálltak, és bízunk abban, hogy eljön az idő, amikor újra az NB I-ben szerepelhetnek majd. Néhányan biztos nem nálunk, de talán többen a 2017/18-as szezonban az ETO színekben. Ehhez kívánunk sok sikert mindenkinek. (Fotó: Nemzeti Sport)

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Fiatal csapattal megyünk Debrecenbe

Az utolsó mérkőzéstől függetlenül eldőlt: a Videoton, a Ferencváros, az MTK és a Debrecen indulhat a nemzetközi kupában, így a már tét nélküli mérkőzésen a Győri ETO FC csapatában bemutatkozhatnak azok is az első osztályban, akik eddig csak az NB III-ban szerepeltek. Mindez azt jelenti, hogy az első kerethez tartozó labdarúgók közül csak az akadémisták utaznak el a vasárnapi mérkőzésre. 

Kiemelt támogatóink

Támogatóink

Médiapartnereink

Partnereink

Partneregyesületeink